Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

A rajzosok szemével

Szófacsaró-médiakör · 2015. április 24. 00:07

Ha májusban Debrecenben jársz, és kikapcsolódni vágysz, térj be a Malomparkba, és keresd az emeleten a kiállítóteremben a Mórás diákok alkotásait!
Egy megyei rajzpályázat témájául a természet és környezetünk rajzi megfogalmazását jelölték meg. Összesen 644 pályamunka érkezett, melyből 300-at válogattak be kiállításra. A tőlünk beküldött 5 rajz közül 4 kerül kiállításra májusban a Malompark emeleti kiállítótermében. Tóth Miklós 4. osztályos diákunk Túzokcsalád című rajza 5. helyezést kapott.
 

Megyei versíró pályázat - különdíjas Boci-vers

Szófacsaró-médiakör · 2015. április 24. 00:01

A Megyei versírópályázat különdíját Gyuró Miklós  4. b osztályos tanuló, a Hajdúdorogi Móra Tehetségpont diákja nyerte el Álom egy bociról című versével. A művet az Álom egy bociról c. posztban olvashatjátok el.

Premier - iskolai zenekar

Szófacsaró - médiakör · 2015. április 23. 23:54

Krucsó József tanár úr vezetésével megalakult iskolánk zenekara, a Premier, amely elsőként a farsangi bulin mutatta meg tehetségét. Pajkos Lilla és Zsiros Imre gitározik és énekel, Borsó Vince dobol. Örömmel hallgattuk saját szerzeményű zeneszámaikat. A kellemes hangzás és a refrén még sokáig a fülünkben csengett. A zenekar rendületlenül dolgozik, állítólag újabb számuk is van. Reméljük, hamarosan hallunk felőlük.

Szellemi háromtusa - kupagyőztes

Szófacsaró - médiaszakkörösök · 2015. április 23. 23:47

Idén 5. alkalommal került megrendezésre a hajdúdorogi Móra Tehetségpont szervezésében az a táblajáték-verseny, ahol 26-an küzdöttek egymással, köztük 10 hajdúnánási diákkal. A legeredményesebbek:

Blokus: 1. Gál Hedvig,

            2. Gyuró András

Tamba: 1. Gyuró András,

            2. Gergely Kristóf, 

            3. Gál Hedvig

Pylos:  1. Gál Hedvig,

           2. Szilágyi Farkas Ádám, 

           3. Gergely Kristóf

Az alsós kupa egy évre Szilágyi Farkas Ádámhoz került. A verseny Gál Hedvig győzelmével ért véget, aki megvédte tavalyi első helyét, ezzel a kupát végleg megnyerte. 

Bendegúz-palánták

Szófacsaró-médiakör · 2015. április 23. 23:39

Anyanyelvünk ifjú nyelvőreinek egyik legnagyobb seregszemléje minden tavasszal a Bendegúz nyelvészverseny, melynek megyei fordulóját Debrecenben rendezték. Iskolánk két diákja kiemelkedően teljesített. Körtvélyesi Kitti: 3. helyezést, Gyuró András: 5. helyezést ért el.

 

A fitnesz az életem része

A Fazekas Mihály Általános Iskola médiaszakkörének tagjai · 2015. április 23. 22:15

Fitnesz-versenyt tartottak Kiskunlacházán március 28-án.

- A fitnesz az életem része - mondta Angeli Ágota, a Halas-Fitness Egyesület egyik edzője a verseny előtti percekben. Ágota maga is nagyon jó versenyző volt, korábban Európa-bajnoki címet szerzett. Ezt a tudást igyekszik átadni tanítványainak, akik jól szerepeltek.

Pészách, ahogy három család éli meg a szabadságot

A Fazekas Mihály Általános Iskola médiaszakkörének tagjai · 2015. április 23. 22:03

Riportjaim Pészách ünnepének előestéjén készültek a kiskunhalasi zsidó hitközségben.

Szeretném bemutatni, hogy mit jelent egy zsidó család, egy vegyes házasságban élő család és egy holokausztot túlélő számára a szabadság gondolata az ünnepen keresztül.

Első riportalanyaim a szüleim, Ritter Nándorné, aki vallástanár és Ritter Nándor.

- Kérem, mutassa be Pészách ünnepét!

- A zsidó vallás 613 parancsolatot, micvákat tart számon, melyeket Mózes öt könyvében, a Tórában olvashatunk. Ezek a parancsolatok konkrét utasításokat adnak a zsidó ember számára az élet minden területén.

Megkülönböztetünk „tedd” és „ne tedd” micvákat. Ilyen „tedd” parancsolat például az ünnepek, és a szombat megtartására vonatkozó parancsolatok. ”Emlékezz meg a szombat napjáról, hogy megszenteld azt!”- olvassuk a Tórában, pontosabban a Tízparancsolatban.

Fit-kid az életünk

A Fazekas Mihály Általános Iskola médiaszakkörének tagjai · 2015. április 23. 18:40

A tehetségprogram időszakában zajlott egy országos fitnesz-verseny is, ennek helyszíne Kiskunlacházán volt március 28-án. A Halas-Fitness Egyesület húsz versenyzővel képviseltette magát. Erről bővebben A fitnesz az életem része c. posztban olvashattok.

Egy országos verseny a résztvevők szemszögéből

A Fazekas Mihály Általános Iskola médiaszakkörének tagjai · 2015. április 23. 18:33

Tornászaink 2015.03.20-22-én vettek részt a diákolimpiai döntőn. A II. korcsop.-ban csapatunk I. helyen végzett. Tagjai: Lukács Péter, Kelle Bence, Földi Bendegúz, Györgyi Adrián, Vincze Ákos, Vincze László, Baricz Máté. Egyéniben: Vincze László III. hely, Györgyi Adrián VI.hely. A III-IV. korcsop.-ban is I. helyen végeztünk. Csapattagok: Kádár Zalán, Víg Gábor, Németh Dominik, Kádár Leander Lajos, Szalai Ádám, Süveges Csanád és Urbán Dominik. A I. korcsop.-ban  csapatunk 7. helyen végzett.

Pészach avagy...

A Fazekas Mihály Általános Iskola média szakkörének tagjai · 2015. április 23. 18:13

A tehetségprogram keretében a különböző kultúrák találkozása is kiemelt téma volt. Ritter Rafael 5. osztályos diák riportjai Pészách ünnepének előestéjén készültek a kiskunhalasi zsidó hitközségben és a Pészách, ahogy három család éli meg a szabadságot c. posztban olvashatod.