Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

Adventkor történt

Józsa István Vándoriskolája, Nap Kör Alapítvány · 2015. április 18. 15:45

advent_nyito_temanap

A Nap Kör Alapítvány adventet nyitó témanapjáról Holczer Balázs készített kisfilmet. A Magból kenyér tehetségsegítő foglalkozásokon résztvevő osztály érkezett Monostorapátiból és Taliándörögdről Vigántpetendre, ahol két csacsit ismerhettek meg: egy valóságosat Szabó István legelőjén és egy képzeletbelit, Mária kis szamarát Gunhild Sehlin meséjéből.

Egy osztályból két csapat

Koszta Médiakör · 2015. április 18. 12:34

Oroszné Tihanyi Márta a Szentesi Koszta József Általános Iskola alsós tanítója, kézilabdaedző. Három évvel ezelőtt azt gondolta szeptemberben: 4-es osztályomból miért ne csinálhatnék egy lány- és egy fiú- kézilabdacsapatot? Lehetséges egy osztályban annyi tehetséges tanuló, hogy két csapatra elég legyen? A kezdett nehéz volt, de mindenki lelkesen járt edzésre. A két csapat az évek során más osztályokból is kiegészült és idén tavasszal a lányok a megyei diákolimpia IV. korcsoportjában III. helyezést értek el. A fiúk a megyei diákolimpia IV. korcsoportjában a IV. helyet szerezték meg.

A XXI. század játéka?

Pusztai Ágota, Remzső Rebeka, Szabó Fiometta, Szalánczy Eszter Fotók: Koszta Médiakör Fazekas Viktória Panna, Csobánczi Szabolcs Bátor · 2015. április 18. 11:08

Technikaórán a játékról beszélgettem 8. osztályos tanítványaimmal. Arra, hogy játszanak-e otthon, igen volt a válasz és az elgondolkoztató, hogy társasjáték, kártyázás, legozás mellett 12. helyezett lett a számítógépes játék. Ezen felbuzdulva ördöglakatokat mutattam nekik. Kíváncsi voltam feladják-e. Meglepő volt a hozzáállásuk. Az óra végén kértem őket, írjanak őszinte véleményt a játékról. A válaszokból készült kis összeállítás a Mire jó az ördöglakat? c. posztban olvasható.

Ahány nyelven beszélsz annyi ember vagy!

Szentesi Koszta Médiakör Rozmis Edina · 2015. április 18. 10:53

Sokak szerint tehetség, sokak szerint adottság az, ha valaki jól beszéli más emberek nyelvét. Rengeteget gondolkodtam én is azon, hogy ez vajon melyik lehet. A tehetség mellett ragadtam. Bővebben a Könnyen megy a nyelvtanulás c. posztban.

Csapatban az erő

Szentesi Koszta Médiakör Csepcsényi Szimonetta · 2015. április 18. 10:33

Osztálytársunk országos biológiaversenyre készült és különböző készségfeladatokat kellett készítenie, de segítségre szorult. Osztálytársam, Szabi és én örömmel segítettünk neki, hiszen jó barátok vagyunk. Aki közülünk a legügyesebb volt, ragasztott és vágott, a másik pedig az elméleti részben segített. Szívesen töltöttük ezzel az időt, hiszen tudtuk, ellenkező estben rá is számíthatnánk! Örömmel néztük, hogy örül az elkészült szemmodellnek.

Koszta-festőverseny

Szentesi Koszta Médiakör Fazekas Viktória Panna, Csobánczi Szabolcs Bátor · 2015. április 18. 09:54

Idén is tehetséges fiatalokat várt április 14-én a Szentesi Koszta József Általános Iskola az 1999-óta minden évben megrendezésre kerülő Koszta-festőversenyre. Koszta József szellemében most is csendéletfestés volt a feladat. Versenyünk különlegessége, hogy az alkotások helyben készülnek és azonnal kiállításra kerülnek. Minden évben Szentes és vonzáskörzetéből 150-160 ifjú művész érkezik a megmérettetésre. A versenyen művésztanárok és a szentesi Koszta József Múzeum szakértői négy korosztályban 163 alkotást értékeltek.

Magyar diákok a Gossaujägeren

Lázár Kriszta · 2015. április 17. 14:06

Idén február 22-től február 28-ig tartott a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium immár hagyománnyá vált sítábora, amelynek keretében körülbelül harminc diák utazott tanáraik kíséretében az Ausztriában található Gossaujägerbe. Az élményekről a síelők közül egy diák, Márta Fruzsina szemszögéből is betekintést nyerhetünk.

Február 22-én hajnali hat órakor indultak Mezőberényből busszal, amely nagyon kényelmes és tágas volt és filmnézéssel ütötték el az időt. Aznap éjszaka érkeztek meg a panziókhoz, amelyek szobái négyszemélyesek voltak, ámde ez nem befolyásolta a felejthetetlen hangulatot.

Első reggelen svédasztalos reggeli fogadta őket, amely nagyon ízletes volt, majd csoportokra osztották a diákokat sítudásuk szerint. Ezután csoportvezetőikkel átismételték a síkreszt, majd megtanulták a síelés kisebb praktikáit, például az esést vagy a  kanyarodást.

Hirsch Lili halasi országos bajnok fit-kid versenyző

A Fazekas Mihály Általános Iskola médiaszakköre · 2015. április 17. 11:42

hirsch_lili_halasi_orszagos_bajnok_fit-kid_versenyzo

Hirsch Lili, a Fazekas Mihály Általános Iskola diákja a Halas Fitness Egyesület egyik legtehetségesebb sportolója. Fit-kid versenyzőként korosztályos országos bajnok és Grand Prix-győztes. Hosszú évek kitartó és fáradhatatlan edzésmunkájának köszönheti sportsikereit, de a tanulásban is nagyszerűen teljesít.

Jubileumi sítábor

Lázár Kriszta, Fotó: Szabó Eszter · 2015. április 17. 11:03

Ebben az évben 10. alkalommal került megrendezésre a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban a már hagyománnyá vált sítábor, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a diákok betekintést nyerhessenek a síelés minden fortéjába. Erről szól Magyar diákok a Gossaujägeren c. poszt.