Kreatív írás-kurzuson vettek részt az SPN Médiaszakkör tagjai
"Íróvá képezni senkit nem lehet – de lehet segíteni a mesterségbeli tudás elsajátítását, ami az alapja a tehetség kibontakoztatásának. Hogy ez a tehetség mire lesz elég?
Néhány ütős iskolai dolgozat megírására? Egy hódítást felgyorsító novella megírására? Vagy egy szépen kibontakozó szerzői karrierre? Ez majd kiderül. Mindenesetre egyik cél sem megvetendő – és drága tanfolyamok helyett most mindenki lehetőséget kap arra, hogy ingyen belekóstoljon az írás tanulható tudományába, elkezdje az alapozást" - állt a kurzus felhívásában.
Magyarországon az első Kreatív írás című egyetemi kurzust a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2004-ben Lackfi János és Vörös István költő-tanár kezdeményezésére indították.
Sóhajpalota és Arturo Ui
A 26. alkalommal megrendezett Országos Diákszínjátszó Találkozó helyi megmérettetésén a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium 6 csoporttal vett részt. A drámatagozatosoknak ez az időszak rendkívüli. A csoportok megmutathatják magukat, és egymás produkcióit is meg lehet tekinteni. Nem is véletlen, hogy teltházzal játszották az előadásokat.
A Vörösmarty tehetségei több különdíjat is bezsebelhettek, és két produkció úgynevezett diplomát is kapott. Ezt a minősítést az iránymutató és innovatív elemeket tartalmazó előadások kaphatják, melyek a zsűri értékelése szerint szakmai minőségüknél fogva példaértékűek lehetnek a találkozón résztvevő csoportok számára.
Az egyik produkció a 11. d. előadása volt. Perényi Balázs rendezésében vitték színre Szabó Magda Sóhajpalota c. művét. A másik diplomás munka a 12. d. darabja volt. Papp Dániel álmodta színpadra Bertold Brecht Állítsátok meg Arturo Uit! c. drámáját. A létrehozásban Pap Gábor is közreműködött.
Színjátszók viadala
26. alkalommal rendezték meg az Országos Diákszínjátszó Találkozót, amelyre Különböző színpadi produkciókkal lehetett nevezni csoportokban 14-20 éves korig. A jelentkező csoportok a regionálisan hozzájuk legközelebb eső fesztiválon indulhattak. A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium diákjainak nem kellett messzire menni, hiszen a budapesti regionális találkozó egyik színhelye a gimnázium volt. A részletes beszámolót a Sóhajpalota és Arturo Ui c. posztban olvashatjátok.
Wass Albert Országos Verseny
Az iskolánk 4. alkalommal rendezte meg a Wass Albert szavaló- és prózamondó versenyt, melyre sok tehetséges gyermek jelentkezett, s bár mindenki nem nyerhetett, mindenkinek jutott ajándék. A verseny előtt istentiszteletet tartottak, melyen én is részt vettem. Nagyon sokat kellett állni, de nem számított, mert ott lehettem. Majd megkoszorúzták a Wass Albert-szobrot és megkezdődött a verseny. A verseny után mindegyik iskola kapott egy kerámiaalmát, a verseny szimbólumát.
A magyar költészet napja
A magyar költészet napját József Attila születésnapján ünnepeljük 1964. április 11-e óta. Ezen a napon iskolánkban alsósok és felsősök egyaránt résztvettek a műsor előadásában, amiben József Attilára emlékezve az ő verseit szavalták. Ezektől a versektől érezhettük a költészet szépségét, tanulhattunk belőle. Egy 4. osztályos tanuló a műsor közben gyönyörűen énekelt, két 7. osztályos tanuló pedig énekét zenével kísérte. A diákok tapsviharral köszönték meg az előadást.
Tarolt a PAG a Szabó Pál-versenyen...
2015. április 14-én újra megrendezésre került a Szabó Pál Irodalmi- és Prózamondó verseny Biharugrán. A versenyen 18 diák vett részt az iskolánkból, s minden kategóriában diákjaink nyertek. Az általános iskola felső tagozatos kategóriában Somogyi Kata nyert (7. C). Gimnáziumi tanuló kategóriában Horgász Imre (9. C) kapta az első helyet. Csapatban pedig Kardos Krisztina, Szabó Krisztina és Rabatin Kitti 9. C osztályos tanulók nyertek. A versenyt mindenki élvezte, kicsi, nagy, felnőtt és gyerek. A fotót Ujfalusi László tanár úr készítette 2015. április 14-én.
Könyvajánló - Egy kis borzongás...
Energikus, elgondolkodtató, megborzongtató. Olyan, mintha egy örvény ragadna magával, és minden egyes újabb mondatnál lejjebb rántana a feneketlen mélységbe, hogy egy meglepő és szürreális végkifejletben aztán kiteljesedjen… Csak ajánlani tudom Sebastian Fitzek - A terápia című könyvét.
Viktor Larenz a híres-neves pszichiáter gyönyörű lánya titokzatos módon eltűnik. A nyomozást végző rendőrök nem találnak sem tanúkat, sem nyomokat, sem holttestet. A lány szőrén-szálán eltűnik… Olyan lehetetlen, elképzelhetetlen, megfoghatatlan és reménytelen helyzet ez, amely elemi erővel szippantja be a kíváncsi olvasót. Olyan, amelyet Sebastian Fitzek előszeretettel, és kifejezett műgonddal alkalmaz írásaiban.
Az időt nem lehet...
Hamarosan megérkezik a buszom. Még tíz perc… Végtelennek tűnő várakozás, ráadásul zenét sem tudok hallgatni, reggel otthon hagytam a fülhallgatómat. Unalom a köbön! Nem maradt más választásom: figyelem a körülöttem lévő embereket. Hallgatom álmos litániájukat az életükről, a közeli, s a távoli múlt eseményeiről. Megakad a fülem egy fiatal fiúkból álló társaságon, akik éppen iskolás élményeikkel kápráztatják el a nagyérdeműt: „Ma kaptam egy szaktanárit”. És felolvassa a kis füzetben éktelenkedő néhány soros „üzenetet”. „Ez igen haver!” (Pacsi). „Én tavaly legalább húszat kaptam.” Mire a másik: „Az nem semmi öcsém! Grat!
Milyen volt szeretve lenni...
Halkan sétálok a Hold fényében fürdő utcán, elmélkedek. Emlékezem a régi életemre, hogy milyen jó volt gyereknek lenni, hangoskodva játszani a kertben, csúszdázni, és szeretve lenni. Gondolkodás közben a lábam a temető felé visz, a legnyugodtabb földi helyre. S e gondolat csak akkor tudatosul, amikor belépek a mécsesek tengerébe. Mécsesek gyönyörű, néhol rózsaszínesen sziporkázó fénye vonja be a világ ezen apró szegletét. A ragyogásba belekönnyezek. Lábam egyre beljebb visz a sírok közé, amíg el nem érek egy régen nem látogatott kőhalomhoz. A szemem már megszokta az éji világosságot, de a könnyeim még mindig halk patakként folydogálnak le az arcomon.
Szürke tavasz
A virágok ontják magukból az évszak illatait, ezzel csalogatva magukhoz a szorgosan dolgozó, nekünk (is) édes nedűt készítő méheket. A fák néhol még rügybe borulva, ágaikat lengetve köszöntik a tavaszt a frissességet ígérő, lágy szellőben, ám legtöbbjük koronája már zöldben pompázik. A természet ébredését csak egy ember zavarja meg, egy művész, aki az egyik cseresznyefa lombjába bújva keresett menedéket az őt körülvevő zsivaj elől. Mikor közelebb lépek hozzá, látom: még mindig fülére tapasztott kézzel hintázik előre, s hátra a fa egyik vaskosabb ágán. Most már látom, érzem: nem is a környezet hangjai elől menekül… Hanem a fülébe suttogó lelkiismeret elől, amely marón ordítja: a végtelen bezártság elől nem menekülhet senki. Zöld és illatos falak mindenütt, hogyan is szárnyalhatna így a szellem és a lélek, ha… az egyetlen zöld szigeten próbál az ember alkotta szürkeségen keresztül a felejthetetlenbe szárnyaló maradandót alkotni.
