Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

diákönkormányzat

5 találat

Diákönkormányzat a Veressben

Papp Gábor · 2015. május 15. 19:53

A demokráciára nevelés, annak gyakorlása már az oktatási intézményekben megkezdődik, hiszen az iskolai diákönkormányzatok nagymértékben hozzájárulnak az állampolgári kompetencia fejlesztéséhez, a közélettel való ismerkedéshez. A DÖK hasonlóképpen működik, mint egy országos szervezet. Minden diák tagja a diákönkormányzatnak, s mindenki választható a vezetőségbe, s mindannyian választhatunk is.

Sokoldalú tehetség a Salgótarjáni Bolyaiban

Oravecz Fanni, Vincze Gréta, a fotót készítették: Kocsis Zsófia, Oravecz Fanni, Vincze Gréta · 2015. április 9. 17:13

Manapság nagyon nehéz megfelelni a követelményeknek. Legyenek jó jegyeink, sportoljunk, éljünk egészségesen, legyünk csinosak, egy szóval: tökéletesek. Ezt persze lehetetlen teljesíteni, ám rengetegen törekszünk rá. Így van ezzel Kulhavi Nikoletta is. Erőfeszítései eredményekkel is szolgálnak, az idei félévben kitűnő bizonyítványt kapott, az iskolai röplabdacsapattal a dobogó első fokára állhattak a megyei fordulóban. Az elmúlt években történelmi témájú megmérettetéseken jeleskedett megyei 2. helyezéssel. Őt mutatjuk be Fest, sportol, zenél és még jól is tanul c. posztunkban.

Bolyai nevet viselő Kárpát-medencei középiskolák találkozója Salgótarjánban

A Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium médiaszakköre · 2015. március 28. 21:18

2015. március 26-28-a között a Salgótarjáni Bolyai János Gimnáziumban rendezték meg a XIV. Bolyai nevet viselő Kárpát-medencei középiskolák találkozóját.
A Bolyai nevet viselő Kárpát-medencei középiskolák szövetsége a két Bolyai kultuszának ápolására jött létre. 1998-ban Kecskemétről indult el a Bolyai nevet viselő középiskolák összefogását célul kitűző mozgalom. Az intézmények vezetői 2002-ben Ócsán kinyilvánították szándékukat, miszerint évente más-más helyszínen rendezik meg a Bolyai-iskolák találkozóját.
A résztvevő diákok és tanárok idén is összesen kilenc települést képviseltek az iskolában: Aknaszlatinát (Kárpátalja), Budapestet, Kecskemétet, Ócsát, Marosvásárhelyt, Mosonmagyaróvárt, Szombathelyet, Salgótarjánt és Zentát.

Röplabda-maraton

Földes média szakkör; Fotók: Plaszkó Noel, Ágh Norbert, Kiss Péter · 2015. március 3. 11:00

24 órás röplabdaversenynek adott otthont iskolánk, a Földes Ferenc Gimnázium február végén. A versenyt a Miskolc Városi Diákönkormányzat szervezte, az egyik ötletgazda és főszervező iskolánk 11-ea diákja, Révai Márton volt, aki Miskolc város diákpolgármestere is. Míg a D tornateremben röplabdáztak, addig az ifjúsági klubban amerikai focibemutató zajlott, illetve beszélgethettek Deák-Bárdos Mihály Európa-bajnok birkózóval is. Tizennyolc iskola, közel kétszáz diákja vett részt a jó hangulatú rendezvényen.

 

Előzetes a Veress Ferenc Héthez

Németh Julianna, Nagy Erzsébet 9. A · 2015. február 5. 14:35

Évek óta hagyomány iskolánkban a Veress Ferenc Hét. Pár hónappal ezelőtt hallottuk pedagógusainktól, hogy ebben az évben is megrendezik. Alig vártuk, hogy osztályfőnökünk meséljen róla.

Megtudtuk tőle és idősebb diáktársainktól, hogy a hét első napja Diáknap. Ez mindig diákparlamenttel kezdődik, ahol az osztályok képviselői meghallgathatják a diákönkormányzat beszámolóját, illetve elmondhatják problémáikat, s az iskolavezetés válaszol kérdéseikre.

Tavaly nagy sikere volt a „Fittparádé” elnevezésű mozgásos vetélkedőnek, ahol a diákok olyan jól érezték magukat, hogy még az utána következő aerobikórát is végigmozogták. Különleges színfoltja volt a tavalyi rendezvénysorozatnak a dániai ifjúsági nagykövet előadása, aki hasznos tanácsokat adott diáktársainknak a hazai és külföldi továbbtanulással és a munka világával kapcsolatban…

5 találat