FMD - Újabb év, újabb sikerek II.
Iskolánk diákjai nagy lelkesedéssel készültek a közelmúltban megrendezett, jelentős múlttal büszkélkedő rendezvényre, a Fejér Megyei Diáknapokra, amelynek idén megyeszékhelyünk, Székesfehérvár adott otthont. A rendezvényre – a szervezők elmondása alapján – rekordszámmal jelentkező középiskolás tanulók tizenegy különböző kategóriában szakmai zsűrik előtt mutathatták meg tehetségüket.
Popfeszt Band
A Képzelt Riport előadás sikerességéhez hozzájárult az is, hogy az összes előadást élőzenével bonyolították le a diákok. A zenekar erre az előadásra állt össze, jelenlegi és már végzős diákokból. Vezetőjükkel, iskolánk nevelőjével gyakorolták be és szabták sajátossá a híres dalokat. Miközben a háttérben zenéltek, fontos részesei lettek a zenekari és a Magis kórus közösségének. Ahogy az énekek, a táncok egybeforrtak a zenével, csodálatos élményt nyújtott a nézőknek, akik minden előadás után vastapssal hálálták meg.
Schumann és a freestyle
A Földes Ferenc Gimnázium médiaszakköre benevezett a Budapesti Fesztiválzenekar által kiírt Lásd, amit hallasz pályázatra. A versenyen Schumann IV. szimfóniájára kellett a résztvevőknek filmet készíteniük. A rangos zsűri által értékelt több tucat filmből az első hat közé került Zöld Gergő és Elekes Huba „A lehetetlen nem létezik” című alkotása.
Premier - iskolai zenekar
Krucsó József tanár úr vezetésével megalakult iskolánk zenekara, a Premier, amely elsőként a farsangi bulin mutatta meg tehetségét. Pajkos Lilla és Zsiros Imre gitározik és énekel, Borsó Vince dobol. Örömmel hallgattuk saját szerzeményű zeneszámaikat. A kellemes hangzás és a refrén még sokáig a fülünkben csengett. A zenekar rendületlenül dolgozik, állítólag újabb számuk is van. Reméljük, hamarosan hallunk felőlük.
Búcsúzás a Képzelt riport egy amerikai popfesztiváltól
A Magis kórus életében egy újabb darab került lezárásra. A 2014/2015-ös tanévben a Képzelt riport egy amerika popfesztiválról című darabot 12-szer adta elő a kórus az alábbi helyszíneken: Miskolc (nyilvános főpróba), Királyhelmec (I.turné), Kisvárda (I.turné), Nyíregyháza (I.turné), Gyöngyös (II.turné), Budapest (II.turné), Szécsény (II.turné), Szentendre (II.turné), Győr (II.turné), Miskolc, Miskolc (miskolci iskolások számára), Miskolc (díszelőadás).
Az esti díszelőadás után egy félórás/órás búcsúbulit tartott a zenekar, akik a darab zenéit játszották, a szereplők pedig táncoltak rá egy nagyot. A darabra mindenki örömmel tekint vissza, mivel mindenkinek meghatározó élmény lett az életében. Bárkivel beszéltünk, mindenki pozitív dolgokat emlegetett a darabbal kapcsolatban.
Tehetségek a színpadon
Tizenkilencedik alkalommal rendezte meg a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium a hagyományos tavaszi gáláját. A közel kétszáz fellépő – köztük jelenlegi és egykori diákok, valamint a pedagógusok – ismét bebizonyította: a tehetség nem ismer határokat. Énekesek, zenészek, táncosok, prózamondók szórakoztatták a nagyérdeműt a négyórás műsor alatt.
Az idei gála azért is különleges, mert a kiemelt tehetségpontként is működő iskolánk idén ünnepli a méltán népszerű és sikeres speciális matematikatagozat fennállásának 50. évfordulóját. Ez alkalomból a szervezők úgy döntöttek, hogy ebben az évben az est első részét ennek a jubileumnak szentelik, így a régebben a matematikatagozaton végzett szereplők együtt mutatkozhattak be a jelenlegi „matekosokkal.”
Az est folyamán fellépő tanulók is szépen bizonyították, hogy nemcsak az iskolai kötelességek teljesítésében és a tanulásban, hanem az élet más területein is remekül megállják a helyüket.
Riport Döbrönte Petra népdalénekessel
Az EURÓPA 2000 médiaszakkör tagjai ellátogattak Szentendrére a Vujicsics Tihamér Zeneiskolába, ahol Döbrönte Petra 11 éves pomázi kislány készül a Fölszállott a páva tehetségkutató vetélkedőre énektanárával, Szvorák Katalin népdalénekessel. Részt vettünk egy énekórán és megkértük Petrát, hogy énekeljen el egy szép népdalt és tamburán is játsszon nekünk, hiszen ezt a hangszert is tanulja Eredics Gábortól, a Vujicsics Együttes vezetőjétől.
Interjú Agócs Gergely népzenekutatóval
Az EURÓPA 2000 médiaszakkör tagjai a múlt héten a Hagyományok Házában interjút készítettek Agócs Gergely népzenésszel, népzenekutatóval, aki a Fölszállott a páva tehetségkutató vetélkedő zsűritagja. A szakember beszélt a harmadszor megrendezésre kerülő, idén 6-14 éves tehetségek számára meghirdetett televíziós program jelentőségéről. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a Kárpát-medencében egyre többen foglalkoznak magyar népzenével és remélte, hogy a globalizálódó kultúra ellenére egyre NÉPszerűbb lesz a NÉP tradicionális kultúrája a fiatalok körében is.
Tehetséggondozás sokszínű zenével
Iskolánkban, a sárospataki Árpád Vezér Gimnáziumban a diákok számára filharmóniai hangverseny-sorozatot rendeztek. Eddig összesen két produkciót láthattak oktatási intézményünk diákjai. Ennek a Makovecz Imre tervezte iskolánk aulája adott helyet. A program célja, hogy korosztályunk megismerjen számos zenei műfajt. Ennek fontos szerepe van általános műveltségünk fejlesztésében.
A program első előadásaként februárban a David Klezmer Band mutatkozott be. A klezmer zene sajátos hangzásvilágát hozták közelebb ehhez a korosztályhoz. Felvillantották a közép-kelet-európai zsidó zene és a modern mai stílusok ötvözetét is. A hagyományos zsidó dallamok, az improvizatív szólók mellett tréfás show-elemek is beépültek a műsorba.