Idén február 22-től február 28-ig tartott a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium immár hagyománnyá vált sítábora, amelynek keretében körülbelül harminc diák utazott tanáraik kíséretében az Ausztriában található Gossaujägerbe. Az élményekről a síelők közül egy diák, Márta Fruzsina szemszögéből is betekintést nyerhetünk.
Február 22-én hajnali hat órakor indultak Mezőberényből busszal, amely nagyon kényelmes és tágas volt és filmnézéssel ütötték el az időt. Aznap éjszaka érkeztek meg a panziókhoz, amelyek szobái négyszemélyesek voltak, ámde ez nem befolyásolta a felejthetetlen hangulatot.
Első reggelen svédasztalos reggeli fogadta őket, amely nagyon ízletes volt, majd csoportokra osztották a diákokat sítudásuk szerint. Ezután csoportvezetőikkel átismételték a síkreszt, majd megtanulták a síelés kisebb praktikáit, például az esést vagy a kanyarodást.
A második napon már sokkal bátrabban vették az új feladatokat, hiszen már maguk mögött tudhattak egy napnyi gyakorlást. A harmadik napon másik pályára mehettek át, amely lejtősebb és nehezebb volt az előzőnél. Minden nap végére fáradtan vonultak vissza szobáikba és kártyázással, beszélgetéssel töltötték az este hátralevő részét.
A síelésen kívül megkóstolhatták a helyi specialitást, a "gőzgombócot".
Az utolsó estén egy búcsú buli koronázta meg a kirándulást, ahol zenét hallgattak, karaokéztak és táncoltak. Másnap még délig síelhettek a tanulók, majd hazaindultak és hajnali három óra felé érték el a Mezőberény táblát.
A jó hangulatú csapatnak és a gyönyörű, hó fedte tájnak köszönhetően az utazás felejthetetlen és örök élménnyé vált.