Angol nyelvű színjátszók Veszprémben
A pécsi ÁFG drámacsoportja díjözönnel tért haza Veszprémből a múlt héten a 7. Angol Nyelvű Drámafesztiválról. A The Others néven induló színjátszóink megkapták A legjobb társulat különdíját, A legjobb férfi mellékszereplőnek, valamint A legígéretesebb ifjúsági kezdeményezésnek járó elismerést. Ehhez a páratlan sikerhez mindannyian gratulálunk.
Olasz mindenkinek!
A mai alkalommal 2015.04.21-én a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium emelt olaszóráján vehettem részt. Az iskolánk már több éve biztosít a PSG-s diákok számára emelt óraszámú oktatást számos területen, mint például: a matematika, a fizika, a biológia, a történelem és az idegen nyelvek. Ezeket az órákat olyan tanulók veszik fel, akik egyes tantárgyakkal sokkal mélyebben, részletesebben akarnak foglalkozni, legyen az a továbbtanulás vagy a tudás utáni vágy miatt. Ha valaki felveszi ezt, az azt jelenti, hogy emelt óra számban tanulja az anyagokat, illetve a középszintű érettségi mellett az emelt érettségire is párhuzamosan felkészít. A 12. évfolyamban már van lehetőség ennek igénybevételére, és ha lehetőségünk és lelkesedésünk is megvan, folytathatjuk a 13. évfolyamban is.
Festival d'Italiano
2015. március 27. és 28. között Szegeden a Tömörkény Gimnáziumban megrendezésre került a Festival d'Italiano országos olasz verseny, amelyen 700 diák vett részt. Iskolánkból öt tanuló indult a versenyen. Nagy Judit, Serbán Bernadett, Kerekes Csilla és Somogyi Zsófia 13. d. osztályos tanulók kultúrtörténeti csapatversenyen vettek részt, míg Czakó Viktória szintén 13. d. osztályos tanuló élőbeszéd kategóriában indult és ért el első helyezést.
Nyelvi tehetségek versenyeztek Salgótarjánban
Idén először két nyelven is civilizáció-versenyt rendeztek a Salgótajáni Általános Iskola Gagarin Tagiskolájában. A résztvevő csapatok angol nyelven ötödik alkalommal mérték össze tudásukat, a németül tanulók pedig először találkoztak ilyen jellegű versenyen. A megnyitót a 7. osztályosok angol nyelvű műsora tette érdekessé, akik nemrég Nagy-Britanniában is jártak, ahol a nyelvet gyakorolták. A vendéglátó iskola nyolcadikos tanulói fergeteges táncot is bemutattak a megnyitón.
Az idei arpinói Cicero-verseny hazai győztesei
A január 7-én megtartott latin fordítási verseny eredményeit nemrégiben tették közzé. Ezek szerint az alábbi versenyző diákok számára javasolják a részvételt a 2015. május 7-10-e között megrendezésre kerülő arpinói latin „diákolimpián”.
1. helyen: Telek András (Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Pannonhalma)
2. helyen: Fehér Bence Ágoston (Veres Péter Gimnázium, Budapest)
3. helyen: Varga Tamás (Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár)
4. helyen: Szkiba Zsófia (Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Budapest)
5. helyen: Frivaldszky Lőrinc (Németh László Gimnázium, Budapest)
6. helyen: Németh Sebestyén (Ferences Gimnázium, Szentendre)
7. helyen: Kotmayer Lili Eszter (ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium, Budapest)