SPN és az elektrográfiák
A miskolci Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria Feledy-házában Vass Tibor József Attila-díjas költő, képzőművész elektrográfiáit állította ki és ekkor debütált az a kötet is, amelyben a versek mellett a képzőművészeti alkotások is szerepeltek.
Az SPN-médiaszakkör tagjaiként fotókat és videót is készítettünk az eseményről, érdekes volt pl. a megnyitó részét képező performansz filmanyagának a rögzítése, vagy a közönség fotózása. A kiállítással és a kiállítótérrel még előtte megismerkedtünk, így az eseményen már otthonosan mozogtunk a tárlat installációi között.
Mélyvízben az SPN médiaszakkör
![](https://blog.tehetseg.hu/sites/default/files/styles/large/public/blog/akcio_kozben.jpg?itok=w8dtqpsj)
Szinte még meg sem alakult ez év január végén a Spanyolnátha művészeti folyóirat égisze alatt, az INTRO Tehetséggondozó és Művészetpedagógiai Program keretén belül az SPN-médiaszakkör, tagjainak máris komoly kihívás elé kellett nézni. Mi voltunk azok, akik Vass Tibor József Attila-díjas költő, képzőművész február 4-én nyíló kiállításának technikai stábját alkottuk és feladatunk volt a megnyitó eseményeinek rögzítése is. Erről bővebben Az SPN és az elektrográfiák c. posztban írunk.
Csodabogár
![](https://blog.tehetseg.hu/sites/default/files/styles/large/public/blog/zsofi1.jpg?itok=SSIVRaRD)