Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

diáknap

1 result

Előzetes a Veress Ferenc Héthez

Németh Julianna, Nagy Erzsébet 9. A · 2015. február 5. 14:35

Évek óta hagyomány iskolánkban a Veress Ferenc Hét. Pár hónappal ezelőtt hallottuk pedagógusainktól, hogy ebben az évben is megrendezik. Alig vártuk, hogy osztályfőnökünk meséljen róla.

Megtudtuk tőle és idősebb diáktársainktól, hogy a hét első napja Diáknap. Ez mindig diákparlamenttel kezdődik, ahol az osztályok képviselői meghallgathatják a diákönkormányzat beszámolóját, illetve elmondhatják problémáikat, s az iskolavezetés válaszol kérdéseikre.

Tavaly nagy sikere volt a „Fittparádé” elnevezésű mozgásos vetélkedőnek, ahol a diákok olyan jól érezték magukat, hogy még az utána következő aerobikórát is végigmozogták. Különleges színfoltja volt a tavalyi rendezvénysorozatnak a dániai ifjúsági nagykövet előadása, aki hasznos tanácsokat adott diáktársainknak a hazai és külföldi továbbtanulással és a munka világával kapcsolatban…

1 result