Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

blog.tehetseg.hu

A beszéd élteti

Mátrai Cynthia és Wolf Martin · 2015. május 12. 21:38

Babaitisz Jorgosz Andreaszt, a Vörösmarty Mihály Gimnázium diákját mindig is érdekelte a média. 13 éves volt, amikor körvonalazódott benne az elképzelés, hogy a rádiózással szeretne foglalkozni. Az általános iskolájában megalapította a Suli rádiójukat, melynek köszönhetően elmehetett egy felvételre a Magyar Rádióba. Ott a Kossuth Rádió Vendég a háznál című műsorát rögzítették. Azóta is részt vesz a felvételeken: minden pénteken beszélget a kortársaival a mikrofon előtt kamaszokat érintő közérdekű témákról.
Emellett 2014 augusztusa óta könnyed, zenés adó, a Best Rádió műsorvezetője. Itteni munkáját idén a Due Tehetségkutató Diákmédia Pályázatán is elismerték: Az év diákrádiósa kategóriában 3. helyezést ért el egyik rádiós műsorával. Május 8-án vehette át a harmadik helyezésért járó díjat.

Világbajnok gimis

Klicsu Dorottya, Antal Uzonka · 2015. május 12. 21:25

Molnár Benedek, a Vörösmarty Mihály Gimnázium diákja, már a legelső edzésen a kapuba került. A hiedelmekkel ellentétben itt nem a játékos választja meg a helyét és a hely sem őt, sokkal inkább a szükség és az edző. Benedeknek nem volt alkalma mindenütt kipróbálni magát, hanem azonnal a gólzáporban kellett teljesítenie. Idővel annyira bevált, hogy már felesleges lett volna otthagynia a megszokott posztot. A Vasasban indult pályafutása, négy éven keresztül itt játszott, ám egy szerencsés-szerencsétlen új helyzet alakult ki egy idő után. Bekerült a felnőtt csapatba, ami hatalmas előrelépés volt számára. Ám az új csapat nem tolerálta a fiatal fiú jelenlétét, amit Benedek megelégelt egy idő után. Az Újpestnél találta meg a helyét, és néhány évet itt is eltöltött.
Majd eljött a pillanat, amikor ez az egyesület már nem kínált olyan jó lehetőségeket, mint elődje, így kénytelen volt továbblépni. A Vasas újra befogadta Benedeket, és azóta is ott játszik.

A siker hullámhosszán

Mátrai Cynthia és Wolf Martin · 2015. május 12. 21:21

Babaitisz Jorgosz Andreasz a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium diákja. Hogy mitől különleges? Megszelídíti a szavakat: a Dürer stúdiójában rádiózik, dalszövegeket ír, beszél. Ebben az évben a VMG tehetségkutatóján a Pedál nélkül elnevezésű banda az ő dalszövegével megnyerte a közönségdíjat. Eddigi eredményeiben sok munka van. Még csak egy éve jár iskolánkba, de a kisugárzása elsöpört mindenkit. Már rajongói is vannak a fiatal rádiósnak, aki évekkel ezelőtt elhatározta, hogy felnőttként a beszéddel szeretné keresni a kenyerét.

„Kicsiként” a nagyok között

Klicsu Dorottya, Antal Uzonka · 2015. május 12. 21:15

A legtöbb sportolni vágyóhoz hasonlóan Molnár Benedek is kipróbált több sportot, mielőtt a vízilabda mellett döntött volna. Habár őt az úszás fogta meg, édesanyja úgy vélte, hogy az túl monoton lenne kisebbik fia számára és inkább egy játékosabb vízi sportot keresett. A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségire készülő diák zsúfolt napirendjébe beszorított minket, s a beszélgetés alatt faggattuk a sikereiről, amit a Világbajnok gimis c. posztban olvashatsz el.

A VMG kíváncsi volt, Te hogy látod a világot

Devecseri Tamás · 2015. május 12. 21:03

A Vörösmarty Mihály Gimnázium 2015 márciusában írta ki a Te hogy látod a világot? című fotópályázatot, amelyre minden 7-8. osztályos általános és középiskolai tanuló nevezhetett. A pályázók több témakör közül választhattak: társadalmi problémák, Budapest és boldogság. 45 fénykép érkezett a pályázatra, ezek közül a zsűri kiválasztotta a legjobb 18-at. A díjátadó egyben egy megújult kiállítótér keresztelője és felavatása is volt, hiszen aznap nyílt meg a Kultúrplacc. A díjakat a szervező Meleg Gábor tanár úr, és a zsűri elnöke, Kabay Tilda tanárnő adta át.

Fizikából is van olimpia

A Szemtanúk Egy Kispolgári Xilofonnal - a zalaegerszegi Z. M. G. médiaműhelye - Kustán Brúnó · 2015. május 12. 06:11

A zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium 10. n osztályos tanulója, Kovács Péter Tamás az Európai Unió Természettudományos Diákolimpiáján (EUSO) Magyarország ”A” csapatának fizikustagjaként egyike volt az aranyérmeseknek. A versenyen, amelyet április 26-május 3 között Klagenfurtban (Ausztria) rendeztek meg 49 csapat közül abszolút 2. helyezést jelentett az elismerés. Felkészíttetette Juhász Tibor és édesapja, Kovács Tibor – azaz az alma nem esett messze a fájától. A csapat további tagjai Túri Soma és Varga Petra, mentoruk Vankó Péter.

 

Benne voltunk a TV-ben!

Kiss Márton, Kiss Dániel · 2015. május 11. 17:10

A Kazinczy médiaszakkörét ma Miló Mihály HSC operatőr kalauzolta a Nyíregyházi Városi Televízió stúdiójában. Először a vezérlőszobában a hangmérnök, vágó, rendező munkapultjait csodáltuk meg. A falon láthatók az egyes kamerák kimenő képei.  A kiválasztott képet látja otthon a tévénéző. A stúdióban kipróbálhattuk a nagy kamerákat, a súgógépet, és beülhettünk a műsorvezető székébe még a mikroportot  is felcsatoltuk. Mihály bácsitól megtudtuk, hogy az idén 30 éves Városi TV archív anyaga közel 1000 Terrabyte.

Szárnyas barátainkért

Szolár Boglárka, Polinszki Natália · 2015. május 11. 16:43

A Kazinczy Tagintézmény médiaszakkörének tagjai elkísérték a Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
Gárdonyi Géza Tagintézményében két kategóriában megrendezett Jubileumi Informatikaversenyre társaikat. Az első fordulóban PowerPoint, vagy rajzolóprogram segítségével Szárnyas barátainkért témát kellett feldolgozni. Mind a nyolc Kazinczys diák döntőbe került, ahol Jávorszki Vivien III. helyezést ért el.

GDF - 2015. Nemzetközi Nap videóösszefoglaló II.

Kovács Gergely - Dr. Berke József · 2015. május 11. 09:20

gabor_denes_foiskola_-_erasmus_day

2015. március 19-én került megrendezésre a Gábor Dénes Főiskolán a Nemzetközi Nap. A Gábor Dénes Tehetségpont alkotói műhelyei közül jó néhány tartott bemutatót, köztük a Digitális Fotósuli Diákműhely is. Az esemény videó összefoglalója röviden bemutatja a teljes napi rendezvény főbb eseményeit. A videó hossza: 3:40 mp.

GDT-DF fekete-fehér fotózás és DSLR-videózás

Dr. Berke József - Enyedi Attila · 2015. május 10. 21:22

A foglalkozáson a Diákműhely tagjai megismerkedhettek a fekete-fehér fotózás alapjaival. Mit és hogyan érdemes használni, milyen filozófiai elveket célszerű követni. Végezetül áttekintettük a DSLR-videózás alapjait. Képek: 1. Bánfi Ruben: Cottely portré, GDF, 2015. 04. 02, 2. Bánfi Ruben: Enyedi előadás, GDF, 2015. 04. 02., 3. Bánfi Ruben: DSLR-videózás a gyakorlatban, GDF, 2015. 04. 02., 4. Bérczy István: Kép a képben, GDF, 2015. 04. 02.