Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

Rekordkísérletet tervező tehetségprogram

Rekordkísérletet tervező tehetségprogram

Vígh Mónika · 2016. január 8. 17:48

A Guinness World Records Bizottsághoz a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány Kuratóriuma rekordkísérlet felállítására vonatkozó igényt nyújtott be. A bizottság a kérvényt engedélyezte, a kísérlet felállítására 2016 márciusban kerül majd sor.

Az Országjáró Természettudományok tehetséggondozó program keretében 2016 márciusában egy jótékonysági játék árverést követően,  a Budapesti Műszaki Egyetem építő mérnöki kar hallgatóinak pályázatra készülő tervei alapján és segítségükkel  épül majd fel 12 óra alatt több mint 13.000 db fa építőelemből  egy 10 m-nél is magasabb torony. 

Az építmény a KAPLA nevű faépítő játékból épül majd fel. A francia gyártó cég a jótékonysági rekord kísérletet megvalósításának egy részét támogatja. Az kísérlet további támogatói segítségével a  hitelesítés után az ország hátrányos helyzetű régiójában 40 tehetséggondozást végző iskola jut majd hozzá az Európa több országában már közismert, közoktatásban használt,  az esztétikai nevelést is fejlesztő játékhoz (segítségével a mozgásfejlesztés mellett javítható a gyermek feladatértése, kitartáse, figyelemkoncentrációs képessége, alkotóképessége, szabályfelismerése, összehasonlító képessége, kritikai gondolkodása, önkritikája, önbizalma, igénynívója).

A kísérlet helyszíne az előzetes egyeztetések szerint a budapesti Mamut Bevásárló és Szórakoztató Központ lesz és várhatóan nagy média érdeklődéssel zajlik majd.