Az Állatkert és a BASF által közösen gondozott kémiai programra 2015. január 26-tól újra lehet jelentkezni.
Iskolások csoportjainak kínál érdekes kémiai foglalkozásokat az állatkerti Varázshegyben működő kölyöklabor, ahol kémiát még nem tanuló gyermekek számára élményszerűvé válik az első találkozás a kísérletezéssel. Az érdekes és látványos természettudományos, ezen belül kémiai kísérleteket kínáló laborfoglalkozásaira az iskolák 2-6. osztályos csoportjainak jelentkezését várják.
Alkalmanként egy vízkémiai és egy élelmiszerkémiai kísérlet elvégzésére van lehetőség. Az egyórás vízkémiai foglalkozáson a gyerekek a legelemibb vegyülettel, a vízzel végezhetnek tanulságos kísérleteket. A három részből álló kísérletsorozatban a víz tisztaságáról-tisztításáról, nedvszívó képességű anyagokról és a folyadékok sűrűségéről szerezhetnek tapasztalatokat. A szintén egyórás állati és növényi eredetű anyagok kémiai vizsgálatán egyszerű, könnyen elvégezhető kísérletek során a növényekben található alkotóelemek, keményítő, gyümölcssav, olaj, valamint az állati eredetű fehérje- és mésztartalom elemzésével foglalkoznak a gyerekek. Arra is választ kaphatnak, milyen hatást gyakorol az olajszennyezés a természetes vizekre.
A Kölyöklabor a BASF Kids’ Lab nemzetközi ismeretterjesztő programjának része. Az első BASF-kölyöklabort 1997-ben nyitották meg Ludwigshafenben, a vállalat németországi központjában. A BASF kémiai ismeretterjesztő programjain 2013-ban több mint 70 ezer fiatal vett részt szerte a világon. Magyarországon 2011 októberében startolt a kölyöklabor, amelynek keretében eddig közel 10 000 hazai kisiskolás kapott betekintést a kémia rejtelmeibe.
A program célja, hogy a legfiatalabbaknak emlékezetessé tegye az első találkozást a laboratóriummal, felkeltse érdeklődésüket a kémia iránt, és hogy bemutassa, mennyi mindenben járul hozzá a kémia mindennapi életünkhöz. A Kölyöklaborban a diákok önálló kísérletezéssel aktív részesei a foglalkozásoknak, ügyességüket, pontosságukat és kreativitásukat is fejleszti, hogy kis kémikusként dolgozhatnak. Kísérletezéseik eredményét egy történetbe foglalják dr. Buborék és barátainak részvételével.
A program során a BASF Kölyöklabor foglalkozásai mellett a csoportok megtekinthetik a Darwin labor természetismereti kutatóprogramját is. A laborban demonstrátorok, zoopedagógusok, kiállítási tárgyak és élő állatok is várják a csoportokat.