Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

Röplabda-maraton

Földes média szakkör; Fotók: Plaszkó Noel, Ágh Norbert, Kiss Péter · 2015. március 3. 11:00

24 órás röplabdaversenynek adott otthont iskolánk, a Földes Ferenc Gimnázium február végén. A versenyt a Miskolc Városi Diákönkormányzat szervezte, az egyik ötletgazda és főszervező iskolánk 11-ea diákja, Révai Márton volt, aki Miskolc város diákpolgármestere is. Míg a D tornateremben röplabdáztak, addig az ifjúsági klubban amerikai focibemutató zajlott, illetve beszélgethettek Deák-Bárdos Mihály Európa-bajnok birkózóval is. Tizennyolc iskola, közel kétszáz diákja vett részt a jó hangulatú rendezvényen.

 

Tehetség-médiaműhely Sárospatakon

Sárospatak, Árpád Vezér Gimnázium - médiaműhely · 2015. március 3. 09:41

A sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium a történelmi örökségekben és oktatási hagyományokban gazdag településen a hagyományos tanórákon kívül nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra. Erről szól Tehetség-médiaműhely Sárospatakon c. posztunk.

Médiaszakkörösök a salgótarjáni TV-stúdióban

Angyal Dominik, Lehoczki Orsolya, Vincze Bence · 2015. március 3. 07:52

2015. február 26-án a Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium médiaszakkörének tagjai látogatást tettek a Salgótarjáni Városi Televízió stúdiójában.

A televízió egyik vezető operatőre, Puskás Ákos tartott tájékoztatót a stúdióban zajló munkákról és az operatőri szakma műhelytitkairól. A szakkör legtehetségesebb résztvevői kipróbálhatták a professzionális kamerákat, megismerhették és fölfedezhették a greenbox-technikát, valamint bepillantást nyerhettek a műsorok vágásának rejtelmeibe. Az érdeklődők választ kaphattak kérdéseikre: milyen elvek szerint szerkesztik a tv-műsorokat, milyen formai követelményeknek kell megfelelni és milyen technikai-szakmai háttér szükséges a televízió működéséhez. Puskás Ákos beavatott bennünket a Magyar Televízió és a vidéki tv-stúdiók együttműködésének szakmai kérdéseibe is.

Képek:

1. A bolyais médiaszakkör tagjai a Salgótarjáni Városi Televízió stúdió bejáratánál gyülekeznek

A salgótarjáni TV-stúdióban - képgaléria

Angyal Dominik, Lehoczki Orsolya, Vincze Bence · 2015. március 2. 23:40

2015. február 26-án a Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium médiaszakkörének tagjai látogatást tettek a Salgótarjáni Városi Televízió stúdiójában. (Képszövegek a Médiaszakkörösök a salgótarjáni TV-stúdióban c. posztban)

Ép testben ép lélek - A Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola friss sporteredményei

Bettina, Imre, Lili · 2015. március 2. 15:43

Iskolánk sportéletének sokszínűségét februári eredményeink is bizonyítják. A legfényesebb érmeket röplabdázóink, kötélugróink és aztaliteniszezőink nyakába akasztották.

2015. február 20-án az Aztalitenisz Diákolimpia országos döntőjében Csutár Konrád egyéni III. helyezett lett. Ezt január 17-én a megyei forduló előzte meg, ahol Konrád kivívta magának a továbbjutást. A Diákolimpia megyei döntőjén bronzérmes lett Oláh László, valamint lányaink (Rőczey Sára és Biriszló Kíra) IV. és VI. helyet szereztek.

Az előző tanévben röpiseink minden versenyen taroltak. Aranyérmesek lettek az Országos Strandröplabda Bajnokságon III. korcsoportban, IV. korcsoportban pedig övéké volt a második hely. Szintén második helyet szereztek a Diákolimpia országos döntőjén.

http://www.fiumei.hu/node/18965

Legfrissebb sikerüket 2015. február 23-án érték el, amikor a városi döntőről I. helyezéssel tértek vissza.

Tehetséggondozás MINDENKINEK – Alkotóhét a Lánczosban

Bukosza Zita · 2015. március 1. 20:15

A Lánczos Kornél Gimnázium Alkotóhetén a tanárok egy témával foglalkoznak: vezetik és irányítják egy diákcsoport tanulási, kutatási vagy művészeti tevékenységét.

A nem hagyományos tanulási forma komoly szakmai kihívás és lehetőség a tehetséggondozásban mind a szaktanárok, mind pedig a résztvevő diákok számára.

A székesfehérvári Lánczosban egy hét erejéig minden évben felborul a hagyományos tanítás rendje: ez az iskola Alkotóhete. A gimnázium tanárai szakmai programokat hirdetnek: az egy-egy csoportba jelentkező diákok egy héten keresztül elmélyülten foglalkozhatnak a kiválasztott tudományterülettel, kutatással, interdiszciplináris témával vagy művészettel.

Az Alkotóhét tematikája mindig nagyon színes: az elmúlt években a hologramkészítéstől a botanikai vizsgálódásokon, az igazságszolgáltatás működésén, a korongozáson, a hírszerkesztésen át a brit királyi család történetének angol nyelvű tanulmányozásáig sok minden előfordult.

A (rajz)tehetség sokszínű - Csilla és Andris

Gergő, Imi, Lili, Márk · 2015. február 27. 14:41

a_rajztehetseg_sokszinu_-_sokszinu_alkotasok

A Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola alkotóköre megszámlálhatatlan versenyt, pályázatot nyert már meg. Diákjaink tehetsége, szorgalma, kitartása, a szakkör motiváló légköre egyaránt megfelelő alapot teremt a fejlődéshez.

Legkiválóbb művészpalántáink közül az 5. osztályos ikerpárt -Csillát és Andrist- mutatjuk be kisfilmünkben.