Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

kémia

8 találat

Mégis menő a kémia

Szunyogh Gábor · 2015. december 17. 20:28

Kifejezetten jól teljesítenek a magyar középiskolások egy nemrég indult online kémiaverseny adatai alapján. A diákok döntő többsége ugyanis jól oldotta meg a feladatokat, amelyeket a verseny szervezői a mindennapi életből vettek. Magyarország első internetes kémiaversenyének kifejezetten reménykeltők a statisztikái.

A természettudományos tantárgyak, azon belül is a kémia ugyan továbbra sem vezeti a népszerűségi listát, azonban komoly bizakodásra adnak okot egy nemrég indult internetes verseny első fordulójának eredményei. A Laborkaland Online (www.laborkaland.hu) elnevezésű játék statisztikái azért is bíztatóak, mert ezt a versenyt nem csak az elitnek, a „zseni” kémikusoknak hirdették meg, hanem minden olyan diáknak is, akit érdekel, hogyan működik a világ körülöttünk.

Magyar arany- és ezüstérem az Európai Természettudományos Diákolimpián

zs · 2015. június 1. 17:25

Egy arany- és egy ezüstéremmel zárta a két résztvevő magyar csapat az idei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpiát megtartva ezzel a sokéves összesített 2. helyét.

2003 óta évente tartják meg az Európai Unió Természettudományos Diákolimpiáját (EUSO). Idén a 13. EUSO-t Klagenfurtban rendezték meg április 26-a és május 3-a között. Magyarország idén már hetedszer vett részt az EUSO-n. Ez alkalommal a két magyar csapat egy arany- és egy ezüstérmet szerzett. Ezzel a résztvevő 25 - Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Csehország, Svédország, Ciprus, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Írország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Luxembourg, Hollandia, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország - ország között a 3. helyet szerezte meg, a sokéves összesítésben pedig megőrizte 2. helyét Németország mögött.

A magyar csapatok tagjai:

Kovács Péter Tamás (A-csoport), Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium,

Hevesy György Országos Kémia Verseny megyei fordulóján elért sikereink

Szandaszőlősi Médiaszakkör (SZMSZ) · 2015. május 6. 12:11

A Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói résztvettek a Hevesy György Országos Kémia Verseny megyei fordulóján 5 fővel. A nehéz versenyről kiemelkedő eredményekkel tértek haza a fiúk. A 7-esek kategóriájában Erdélyi Gyula az 5. helyen, Vékony Patrik a 3. helyen végzett. A 8-osok kategóriájában a 3 szandaszőlősi fiú mindenkit maga mögé utasított: 3. helyet szerezte meg  Petrovay Ádám, a 2. helyet Csikós  Attila, az 1. helyet Nagy Márk érdemelte ki.

Természettudományos előadások, tehetséges diákok

Faragó Péter · 2015. április 27. 20:05

Természettudományos előadásokkal és kémiai, illetve fizikai kísérletekkel is készültek a Föld napjára a Salgótajáni Általános Iskola Gagarin Tagiskolájának tehetséges diákjai. Az előadások sorában az emlős állatokról, a földrengésekről, a villámlásról, a Balaton kialakulásáról, a március 22-i napfogyatkozásról is hallhattak a jelenlévő diákok és pedagógusok.

 

A Bolyai-kör

Gregor Gréti, Póti Gréti · 2015. április 20. 20:31

A Salgótarjáni Bolyai János Gimnáziumban minden hónapban egyik szerdai délutánján kerül sor egy Bolyai-kör, azaz öntevékenyen működő tudományos diákkör megrendezésére egy bizonyos témában.

Körözzük le Arkhimédészt!

Lombárszki Dorina · 2015. április 13. 23:27

Iskolánk, a sátoraljaújhelyi V. István Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium, Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola versenyt hírdetett olyan 7.-8. osztályos diákok részére, akik fogékonyak a természettudományok iránt. Háromfős csapatok nagyszerű, érdekes kísérleteikkel kápráztatnak majd el bennünket 2015. április 16-án 13 órától.

Eddig öt éve, mindig nagy érdeklődés mellett került megrendezésre ez a megmérettetés, ahol mindenki látványos bemutatókat láthat, amit a versenyzők prezentációja színesít. Izgatottan, nagy kiváncsisággal várjuk melyik csapat tagjai körözik le Arkchimédészt.

Minden érdeklődőt sok-sok szeretettel várunk!

A versennyel kapcsolatos beszámolót hamarosan olvashatják.

 

Magyar gimis csapatok a Shell Eco-marathonon

zs · 2015. március 13. 14:34

felkeszules_a_shell_eco_marathon_2015-re

230 diákcsapat indul a Rotterdamban május 21-24-én megrendezésre kerülő megmérettetésen, hogy új, energia-hatékony járműveiket bemutassák. A magyar csapatok közül a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola diákjai már régi versenyzők, a pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium diákjai azonban most először indulnak. (Youtube videoforrás: KTV)

Kölyöklabor a Varázshegyben

j · 2015. február 9. 17:25
A Darwin-labor

Az Állatkert és a BASF által közösen gondozott kémiai programra 2015. január 26-tól újra lehet jelentkezni.

8 találat