Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

fotózás

Ugrás
1-10 | 11 találat

Tárlat-túra: Üveges Tamás kiállítása a Miskolci Galéria Petró-házában

SPN Médiaszakkör · 2015. július 1. 07:04

Nem ez az első eset, hogy kiállításmegnyitót örökítünk meg, s ezúttal is örömmel tettünk eleget a meghívásnak. Február 4-én Vass Tibor kiállításán voltunk a Feledy-házban, február 25-én pedig másik  tanárunk, Üveges Tamás tárlatán a Petró-házban. A kiállítást egyébként Vass Tibor nyitotta meg. A tárlat érdekessége, hogy a fotókat és a hozzájuk, róluk, általuk inspirált szövegeket együtt tekinthette meg a közönség. A képek a kiállításban március 15-én, a Tárlat-túra c. rendezvényen készültek, amelyen az alkotó mutatta be a kiállítást a közönségnek.

FIAP-díjas ifjú fotós - Enyedi Attila

Kovács Gergely - Dr. Berke József · 2015. május 18. 09:19

video_portre_-_enyedi_attila

Az interjúban megszólal Enyedi Attila, fiatal fotóstehetség, aki immár utolsó előtti félévét tölti a Gábor Dénes Főiskolán. A GDT Digitális Fotósuli aktív tagja. Nemrég vehette át a FIAP nemzetközi fotós versenyen elnyert díját. Az interjúban beszél a kezdetekről, a motivációiról, tapasztalatairól és a szakma kihívásairól.

A VMG kíváncsi volt, Te hogy látod a világot

Devecseri Tamás · 2015. május 12. 21:03

A Vörösmarty Mihály Gimnázium 2015 márciusában írta ki a Te hogy látod a világot? című fotópályázatot, amelyre minden 7-8. osztályos általános és középiskolai tanuló nevezhetett. A pályázók több témakör közül választhattak: társadalmi problémák, Budapest és boldogság. 45 fénykép érkezett a pályázatra, ezek közül a zsűri kiválasztotta a legjobb 18-at. A díjátadó egyben egy megújult kiállítótér keresztelője és felavatása is volt, hiszen aznap nyílt meg a Kultúrplacc. A díjakat a szervező Meleg Gábor tanár úr, és a zsűri elnöke, Kabay Tilda tanárnő adta át.

GDT-DF fekete-fehér fotózás és DSLR-videózás

Dr. Berke József - Enyedi Attila · 2015. május 10. 21:22

A foglalkozáson a Diákműhely tagjai megismerkedhettek a fekete-fehér fotózás alapjaival. Mit és hogyan érdemes használni, milyen filozófiai elveket célszerű követni. Végezetül áttekintettük a DSLR-videózás alapjait. Képek: 1. Bánfi Ruben: Cottely portré, GDF, 2015. 04. 02, 2. Bánfi Ruben: Enyedi előadás, GDF, 2015. 04. 02., 3. Bánfi Ruben: DSLR-videózás a gyakorlatban, GDF, 2015. 04. 02., 4. Bérczy István: Kép a képben, GDF, 2015. 04. 02.

 

GDF Nemzetközi Nap a Digitális Fotósuli képeivel

Szabó Rita - Enyedi Attila - Dr. Berke József · 2015. május 10. 12:58

2015. március 19-én került megrendezésre a Gábor Dénes Főiskolán a Nemzetközi Nap. Az eseményen a főiskola Erasmus-ösztöndíjas diákjai mutatták be országukat. A Gábor Dénes Tehetségpont alkotói műhelyei közül jó néhány tartott bemutatót, köztük a Digitális Fotósuli Diákműhely is. Képek: 1. Szabó Rita: Megnyitó látható tartományú panoráma, 2. Dr. Berke József: Megnyitó látható és infra tartományú panoráma, 3. Enyedi Attila: Makrózunk, 4. Dr. Berke József: Munkában a diákműhely tagjai, 5. Szabó Rita: Zárás.

Panoráma-fotózás

Dr. Berke József - Enyedi Attila · 2015. május 9. 18:49

A foglalkozáson áttekintettük a panorámakészítés különböző elméleti és technikai megoldásait. Külön figyelmet fordítottunk a panorámakészítés és a mozaikolás különbségére, melyet a szakemberek is gyakran felcserélnek. Az óra második felében megvizsgáltunk több panorámakészítő programot is. A foglalkozás végén a résztvevőkről panorámaképet készítettünk úgy, hogy szemléltessük az elmondottakat. Képek: 1. Cottely Gábor: Enyedi Attila munkában, Bp, 2. Szűcs Tibor: Eger-panoráma, 3. Digitális Fotósuli Diákműhely: Panoráma-önarckép, Bp.

Mit fotóztam a télen?

Enyedi Attila - Dr. Berke József · 2015. május 9. 18:13

Ezen a foglalkozáson a csoport tagjai mutatták be, hogy télen milyen képeket készítettek. Ilyenkor mindenki elmondhatja, mit gondol a képről, mit lát benne, mi a jó és mit vél kevésbé jónak. Hogyan lenne vagy lett volna érdemes elkészíteni a végleges képet azért, hogy azt a hatást érje el, melyet szeretett volna. Képek: 1. Dr. Berke József: Téli táj a látható és infra tartományban, Balatonberény, 2. Enyedi Attila: Pillanatkép a foglalkozásról I., Bp, 3. Rajnai Zsuzsanna: Lánchíd, 4. Szűcs Tibor: Téli Tátra, 5. Enyedi Attila: Pillanatkép a foglalkozásról.

Digitális Fotósuli Diákműhely

Szabó Rita - Dr. Berke József · 2015. május 9. 17:55

A Digitális Fotósuli Diákműhely/szakkör minden fotózás iránt érdeklődőt szívesen vár. Célunk egy olyan vegyes közösség összehozása, ahol kezdők és hozzáértők kölcsönösen segíthetik egymást a fejlődésben.

A foglalkozásokon megismerkedhetünk a diákműhely tagjainak munkáival és a fotózás és a képfeldolgozás olyan területeivel, amelyek akár egy szakavatott fotós számára is újdonságot jelenthetnek. A fotózás a kezdeteitől nagy népszerűségnek örvend, és ki ne szeretné minőségben megörökíteni a pillanatot. A folyamatos technológiai fejlesztések erre remek lehetőséget adnak, és a diákműhely segít ezek megismerésében.

Digitális Fotósuli Diákműhely ILIAS közösségi oldal - http://ilias.gdf.hu/goto.php?target=cat_44364&client_id=ilias-ha

Egy lelkes amatőr fotós

Debrei-Nagy Zoltán - Ko-Média Kompolti Médiaszakkör · 2015. április 28. 15:35

Pete Boglárka, a kompolti iskola 7. osztályos tanulója fényképezőgéppel a kezében indult felfedezni a körülötte lévő világot. A gyümölcsfák virágzása, az alkonyi égbolt színei és kavargó formái, a repülőgépek súlytalan szárnyalása, a tér és a mozgás különös dimenziói mind ott vannak a képeiben. 

Fények és árnyak

Debrei-Nagy Zoltán - KO-MÉDIA Kompolti Médiaszakkör · 2015. április 26. 16:05

A médiaszakkör tagjai élénk érdeklődést mutatnak a fotózás iránt. A képi kifejezés ezen technikáját az iskola külső és belső terében egy konkrét feladathoz kötve gyakorolják. Az éles napsütés érdekes fény-árnyék játékot, kontrasztot teremt. Ezt megfigyelve fotóztak egy-egy karakteres, sokat sejtető vagy éppen dekoratív részletet. 

Ugrás
1-10 | 11 találat