Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

Werkfilm-készítéssel gyakorolnak a Budaörsi Herman médiásai

Budaörsi Herman Média bloggerei · 2015. április 2. 13:11

budaorsi_herman_-_farsang_werk_2015

4 kameraállás felvételeiből, 24 produkcióból készítettünk nagyfilmet a farsangunkról, ahol iskolánk 600 tanulója szerepelt. Munka közben a próbákon készült felvételekből több werkfilmet is készítettek párban a Médiamester Klub tagjai. Ez a kisfilm lett az egyik kedvencünk.

Nemzetközi klarinét-mesterkurzus Pécsett

Pécsi Művészeti Médiaműhely · 2015. április 1. 10:50

Határokon átnyúló fafúvós tehetséggondozó program valósult meg a MATEHETSZ jóvoltából. A Tehetség hónapja programsorozat keretében magyar, horvát, és bosnyák klarinétos tehetségek voltak aktív résztvevői a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolában március 27-én tartott mesterkurzusának, melyet Varga Gábor klarinétművész tartott. A regionális kezdeményezés nemzetközivé bővülését az iskola klarinéttanárainak kiterjedt szakmai kapcsolatrendszere segítette.

Kiből lesz a Rubik-király?

Dudás Anna, Szilágyi Péter · 2015. március 31. 19:20

kisfilm_a_rubik_verseny_gyoztesevel

A Debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban Rubik-kocka versenyt rendeztek, ahol az abszolút befutó Gyenes Norbert lett. Norbinak nemcsak a térlátása jó, de nagyon szeret nyelveket tanulni és szabadidejében szívesen hódol a tűzzománc-készítésnek is, mint ahogy ez a MATEHETSZ tehetségcsatornáján közzétett kisfilmünkből kiderül.

Modell Európa Parlament Miskolcon

Földes Ferenc Gimnázium médiaszakköre · 2015. március 30. 20:22

2015-ben a Földes Ferenc Gimnázium szervezte meg a Modell Európa Parlament 13. Nemzeti Ülését. A MEP-en a diákok az Európai Parlament működését modellezve „játszanak, versenyeznek.” A képen a házigazdák csapata látható: Magyari Irma, Gonda Iván 12. c, Fazekas Anna 12. h, Szunyogh Örs 11. h, Köteles Ádám 10. c, Kertész Attila,  Ágh Norbert, Ambriskó Eszter, Kiss Péter, Muri Levente, Nagy Bence, Osztermann Anna, Petrik Eszter, Szabadfalvi Dániel 10. h és felkészítő tanáruk, Fazekas Róbert.

Elképesztő dokumentumfilm

Papp Zsolt · 2015. március 30. 19:34

hajduboszormeny_foterenek_felujitasa

Tiéd a filmvászon! címmel tartott filmklubot a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium médiaműhelye az elmúlt év diákfilm terméséből. Bemutatták Tóth László 11. e osztályos tanuló produkcióját is, mely a város főterének másfél évig tartó felújítását dokumentálja. Majd 10 órányi nyersanyagból és több száz fotóból készült a negyedórás film. 

Képes beszámoló a Rákóczi-hétről

Berettyóújfalui II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola BAMI Médiaszakkörösei · 2015. március 30. 11:22

Cum Deo pro Patria et Libertate!

Berettyóújfalui II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola BAMI Médiaszakkörösei · 2015. március 30. 09:44

 „Üzenem a jövőbeli gyermek nemzedéknek Magyarországon, hogy tiszteljék hazájukat és becsüljék, hogy ezen a földön élhetnek. Őrizzétek meg értékeit és emlékeit! Beszéljetek róla úgy, mintha kincs lenne!” (II. Rákóczi Ferenc)

Intézményünk, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola kiemelten fontos feladatnak tartja múltunk ismeretét, történelmünk nagy alakjainak tiszteletét, megbecsülését. Széchenyi István gondolatát – „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn” – igyekszünk diákjainknak továbbadni, hogy ezek az értékek velük, bennük folytatódhassanak. A múltőrzés és hagyománytisztelet jegyében kerül megrendezésre iskolánkban már évek óta névadónk születésnapjához kapcsolódóan a Rákóczi–hét.

A matematika ifjú tehetségei

Bérces Bianka, Ujságh Alexandra, Lőrincz Kitti · 2015. március 29. 17:05

Iskolánk – Árpád Fejedelem Gimnázium, Pécs – rendezésében lezajlott a 26. Gordiusz- és Zrínyi Ilona-matematikaverseny Baranya megyei döntője. Az országos eseményen 65 005 tanuló vett részt, köztük 15 313 határon túli magyar diák. A dél-dunántúli régió legeredményesebb nyolcosztályos gimnáziuma lett a sulink! A döntő és díjkiosztó szervezése már javában zajlik: kulturális műsorral, drámajátékkal készülünk a nagyszabású rendezvényre.

Bolyai nevet viselő Kárpát-medencei középiskolák találkozója Salgótarjánban

A Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium médiaszakköre · 2015. március 28. 21:18

2015. március 26-28-a között a Salgótarjáni Bolyai János Gimnáziumban rendezték meg a XIV. Bolyai nevet viselő Kárpát-medencei középiskolák találkozóját.
A Bolyai nevet viselő Kárpát-medencei középiskolák szövetsége a két Bolyai kultuszának ápolására jött létre. 1998-ban Kecskemétről indult el a Bolyai nevet viselő középiskolák összefogását célul kitűző mozgalom. Az intézmények vezetői 2002-ben Ócsán kinyilvánították szándékukat, miszerint évente más-más helyszínen rendezik meg a Bolyai-iskolák találkozóját.
A résztvevő diákok és tanárok idén is összesen kilenc települést képviseltek az iskolában: Aknaszlatinát (Kárpátalja), Budapestet, Kecskemétet, Ócsát, Marosvásárhelyt, Mosonmagyaróvárt, Szombathelyet, Salgótarjánt és Zentát.

ÉRVELNI TUDNI KELL! – Disputa Székesfehérváron

Táska Rádió médiaszakkör · 2015. március 28. 15:06

A kiváló problémamegoldó készség, a logikus érvelés képessége elengedhetetlen az élet számos területén: nem árt, ha az ember jó kommunikációs képességekkel születik; de érdemes tudni, hogy fejleszthető képességről van szó. Legjobb dolog a játszva tanulás, ezért disputázik többek között Varga-Márfy Milán is, a Lánczos Kornél Gimnázium végzős diákja, a város jelenlegi Diáktanácsának elnöke.

A disputa az angolszász nyelvterületről származó, vitakultúrát fejlesztő játék, de természetesen ez is a görögöktől ered. Több korban a vita művészetét a diákoknak is tanították, volt, ahol mozgalommá alakult, és versenyeket is rendeztek belőle.