Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

matematika

3 találat

Felhívás tehetségsegítő tanárok ajánlására

Nagyné Szokol Ágnes · 2016. március 7. 21:07

Az Ericsson Magyarország Kft. 2016-tól kezdődően nemcsak 8 kiváló pedagógust díjaz összesen 2 000 000 forinttal, hanem egy kiváló iskolának is támogatást nyújt 500 000 és 1 000 000 forint közötti értékű eszközvásárlással. Az „Egy álom megvalósul” pályázatot az adott évben Ericsson-díjnyertesek iskolái nyújthatják be – e pályázat kiírására a díjazottak személyéről szóló kuratóriumi döntést követően kerül sor (2016. május 2-án).

Pár gondolat Varga Tamás matematikai tehetséggondozásáról

H.J. · 2016. január 26. 18:10

E blogon jelent meg nemrégen, hogy Varga Tamás szellemisége a közelmúltban Magyar Örökség díjat kapott. Az oklevelet Varga Tamás két gyermeke (Varga Zsuzsa és Varga György), és a „Varga Tamás Tanítványai Emlékalapítvány” kuratóriumának elnöke (Pálfalvi Józsefné) vette át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.

Az 1987-ben elhunyt Varga Tamás az Országos Pedagógiai Intézet Matematikai Tanszékének főiskolai tanára volt, akinek munkásságát 1980-ban Állami Díjjal is jutalmazták.

A Varga Tamás által vezetett csoport olyan matematikatanítási módszert dolgozott ki, amellyel – ha a tanító értette a dolgát – a gyerekek szerették a matekot. (És tudták is!) Hasonló érték és magyar örökség, mint mondjuk a KöMaL. A matematika nem lehet idomítás jellegű szürke gyakorlás. Az eredménye annak csak unalom, utálat lenne és nem tudás!

H.J.

Magyar Örökség díjas matematikus tehetségsegítő

Gazda István · 2016. január 12. 21:41

Varga Tamás szellemisége a közelmúltban Magyar Örökség díjat kapott. Az oklevelet Varga Tamás két gyermeke (Varga Zsuzsa és Varga György), és a „Varga Tamás Tanítványai Emlékalapítvány” kuratóriumának elnöke (Pálfalvi Józsefné) vette át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.

Az 1987-ben elhunyt Varga Tamás az Országos Pedagógiai Intézet Matematikai Tanszékének főiskolai tanára volt, akinek munkásságát 1980-ban Állami Díjjal is jutalmazták.

   Varga Tamás a világban megjelenő új irányzatok tanulmányozását követően kezdeményezte és irányította azt a komplex matematikatanítási kísérletet, amely két és fél évtized alatt egy egységes, hatékony pedagógiai rendszerré vált. Az óvodától az egyetemig valamennyi szinten átformálta a magyar matematikatanulás, matematikai nevelés és általában a pedagógiai munka kultúráját.

3 találat