Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

blog.tehetseg.hu

7 találat

Rekordszámú csapat a Szent-Györgyi Versenyen

Bittner Péter · 2015. október 25. 21:16

Idén minden eddiginél több csapat jelentkezett a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre (SZGYTV), amelyet a Szegedi Tudományegyetem hirdet meg negyedik éve középiskolások számára. A verseny különlegessége, hogy a Nobel-díjas tudós gazdag életművéből merít, így több tudományterületet is érint. Idén minden eddiginél többen adták be jelentkezésüket a versenyre: közel félszáz csapat – egyebek mellett Budapestről, Szombathelyről, Brüsszelből és Zentáról – versenyez november 5-én és 6-án Szegeden. A versenyzők meghallgathatják Eric Francis Wieschaus Nobel-díjas genetikus, embriológus előadását is.

 

Professzorok is támogatják a Templetont!

G.Á. · 2015. október 9. 19:04

Újabb támogatóra talált a kiemelkedő kognitív képességű fiatalok feltérképezésére indított Magyar Templeton Program: az MKB Professzori Klub tagjai is népszerűsítik az online tehetség-felmérést, amelynek fő célkitűzése a háromszáz legjobb kivételes kognitív tehetség fejlesztése és támogatása a 10-29 éves korosztályban.

A klub professzorai felhívják az általuk ismert tehetséges fiatalok figyelmét a tehetség-azonosítási akcióra és mentorok is kerülnek ki majd a klubtag akadémiai doktorok, egyetemi tanárok köréből.

Mentorprogram női műszaki hallgatóknak

Mészáros Ilona · 2015. október 8. 18:57

Az ABB Kft mentorprogram pályázatot hírdetett női hallgatóknak: a műszaki felsőoktatásban - az energetika és automatizálás területén - tanuló 5 fő főiskolai/egyetemi diák számára. 

Programjuk célja, hogy erősítsék a nők részvételét és növeljék munkavállalási kedvüket a műszaki vonalon, illetve lehetőséget biztosítsanak arra, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

Csillagász tehetséggondozás - Kulin Verseny

Hegedüs Tibor · 2015. október 6. 21:54

A Bajai Obszervatórium Alapítvány, az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium, a Magyar Csillagászati Egyesület, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kísérleti Fizikus Tanszékcsoportja és Csillagvizsgálója, valamint Bajai Obszervatóriuma, és a TIT Budapesti Planetáriuma és Komárom-Esztergom Megyei Egyesülete két év után először ismét két kategóriában (általános iskolai és középiskolai) hirdet országos diákvetélkedőt a kulini örökség ápolása jegyében.

INVOLEN - kincskeresés, játék és nemzetközi siker

Krajnyák Péter · 2015. október 3. 08:47

A Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola, 2014 decemberében jelentkezett egy versenyfelhívásra, ahol a feladat egy helybázisú játék készítése volt a cél. Egy elég sajátságos úton, de elkészült a játék, amely Magyarországon az első helyezést érte el. Kincskeresős, QR-kódos, virtuális kalandjáték túrázással egybekötve. A magyarországi döntő eredményeként a csapat kijuthatott Firenzébe, a nemzetközi döntő helyszínére. Öt országból összesen 74 játék készült el, ebből iskolánk játéka a 4. helyet érte el.

Pluszfoglalkozások - plusz motiváció?

Gózon Ákos · 2015. október 1. 20:30

Véget ért az új tanév első hónapja. Lassan diák, tanár, szülő is rátalált az iskolaév „rendes kerékvágására”. A tanórák rendje kialakult már, s véglegessé váltak az iskolán kívüli elfoglaltságok.

7 találat