Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

néptánc

1 result

Az Ürömi fesztiválon

Körmöndi Alíz · 2015. április 23. 15:38

Reménykedtem benne, hogy mint minden évben, most is szól a tánctanárom: „Megyünk Ürömre a néptánc-fesztiválra!” Hihetetlen, hogy milyen érzéseket hozott ki belőlem, majd kibújtam a bőrömből. Megkaptuk a viseletet, az információkat.

Szép napra ébredtem, bekövetkezett a várva-várt nap. Korán reggel kellett kelnem ahhoz, hogy időben el tudjunk indulni a hosszú útra. Az összes törökszentmiklósi néptáncossal (majdnem 200-an) vágtunk neki a hatalmas Budapestnek. Mikor megérkeztünk, óriási örömmel fogadott minket a szervező, s bevezetett egy épületbe ahol át kellett öltöznünk. Kb. 4 órát tartott csak az, hogy elkészüljünk, ezt félbevágta az, hogy el kellett mennünk a helyszínre, ahol megtartottuk a főpróbát.

1 result