Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

JAKkendős írótehetség

JAKkendős írótehetség

Sz. Zs. · 2016. április 14. 21:31

A mosolygó zsonglőr című művével Fekete I. Alfonz nyerte el a JAKkendő-díjat. A kötettel még nem rendelkező fiatal prózaíróknak szóló elismerést negyedik alkalommal adták át 2016. április 13-án a budapesti Trafóban. A JAKkendő-díjat a József Attila Kör (JAK) és a MrSale Öltönyüzlet alapította négy évvel ezelőtt azzal a céllal, hogy első kötetük kiadásával segítse ígéretes fiatal szerzők pályájának indulását. A díjnak köszönhetően eddig Szil Ágnes Tangram, Mán-Várhegyi Réka Boldogtalanság az Auróra-telepen és Papp-Zakor Ilka Angyalvacsora című kötete látott napvilágot a JAK-füzetek sorozatban. A mosolygó zsonglőr 2016 őszén kerül majd a könyvesboltokba.

Fekete I. Alfonz 1986-ban született Szabadkán. 2006 és 2007 között az Amerikai Egyesült Államokbeli Readingben folytatott tanulmányokat, 2007-től a Szegedi Tudományegyetem anglisztika alapszakán tanult, ahol az irodalmi szerkesztő specializációt választotta szakpárnak. Itt alapította meg csoporttársaival az Ad Astra folyóiratot, amely három számot élt meg nyomtatásban. 2010 és 2015 között az újvidéki Híd folyóirat irodalommal és kultúrával foglalkozó fiatalok alkotta csoportjához tartozott. 2014 óta a Próza Nostra állandó munkatársaként recenziókat ír a kortárs fantasy és ifjúsági irodalom témakörében, a terület szakértőjeként közreműködött a POPJAK rendezvényein is. A József Attila Kör tagja. 

A díjátadón köszöntötték azt a fiatal grafikusművészt is, akinek az alkotását mostantól megtalálhatjuk majd a JAKkendő-díjas köteteken. A logó tervezője Solymosi Mór, a Budapesti Metropolitan Egyetem Grafika intézetének hallgatója, a hazai kortárs képző- és iparművészet és a fiatal irodalom képviselőinek találkozási pontjául szolgáló Rombusz Műhely, valamint a Contextus.hu egyik alapító tagja. Több rangos hazai design esemény, mint például a Magyar Elektrográfiai Társaság (MET), a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága (MATT) vagy az Arany Rajzszög Társaság (ART) által szervezett kiállítások résztvevője. Munkája 2015-ben szerepelt a  Magyar Design Évkönyvben.

A JAKkendő-díj Magyarországon ritka és kivételes módon magánalapítású szépirodalmi díjként jött létre 2012-ben. A díjat a József Attila Kör és a MrSale Öltönyüzlet alapította. Pályázni novelláskötettel, kisregénnyel, regénnyel vagy egyéb szépirodalmi prózai munkával lehetett. A zsűri tagjai a pályázatra beérkezett több mint 30 kézirat közül választották ki azt az alkotást, amely a szerző első köteteként láthat napvilágot nyomtatásban, a nagy hagyományú JAK-füzetek sorozatban. A díjnyertes kötet szerzője 200.000 forint pénzjutalomban részesül a JAKkendő-díj alap támogatásával.

A JAKkendő-díjat a József Attila Kör (JAK) által felkért szakmai kuratórium ítélte oda, melynek tagjai idén Harmath Artemisz irodalomtörténész, kritikus, Lapis József irodalomtörténész, valamint a JAK-füzetek könyvsorozat szerkesztői, Balajthy Ágnes és Borsik Miklós voltak.