Tudjuk-e, miből lehet arra következtetni egy versenyen, hogy a célnak megfelel? S mi is a cél?

Ezeken, és ezekhez hasonló kérdéseken gondolkoztam, míg a 2015. március 19-i történelemverseny tartott az iskolában. A válaszokat a következőkben, saját tapasztalataim alapján megosztom a kedves olvasókkal, de előbb nézzük, mi is történt eme jeles napon?

Minden iskola szokott versenyeket tartani, ehhez nem fér kétség. Jelen esetben is így történt, hogy a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Mezőberényben házi történelemversenyt szervezett.Témánk a ’48-as forradalom évfordulójához kapcsolódott. Különböző feladatok szerepeltek a listán.

A versenyzők csapatokban szerepeltek. Előzetes feladat a témához kapcsolódó plakátok leadása volt, ez megtörtént már a verseny előtt. Ezen plakátok pontozásra kerültek három szempont szerint: tartalom, ötletesség, kidolgozottság.

Második, már a helyszínen végzendő feladat a kreatív írásról szólt. Természetesen a témához kapcsolódóan. Ezt követte még egy reformkoros totó, képfelismeréses feladat, majd egy keresztrejtvény. S ha már történelem, természetesen a nevezetes csatákhoz, korabeli Magyarországhoz is kapcsolódó térképes fejtörő sem maradhatott el. A forradalmi megmozdulások egy jelentős alakja, Petőfi Sándor is helyet kapott versenyünkben. Egy egész feladat szólt híres verseinek idézeteiről, s azok felismeréséről. Az utolsó feladat szintén képek felismerése volt, korabeli öltözetek, arcok kaptak helyet a kivetítőn.

Noha minden osztály nevezhetett, mégsem vett mindenki részt. Ennek ellenére a szervező tanárok nagy meglepetésére a terem tele lett, a vártnál többeket érdekelt a házi bajnokság. Külső megfigyelőként elmondhatom, megannyian jól éreztük magunkat. A jó hangulatot az érdeklődő diákok, a jó feladatok és vicces hozzászólások garantálták.

S mindezek mellett természetesen megjelentek a versenyzés és gondolkodás tipikus gesztusai is. Gondolkodóba esett arcok, kéztördelés és állvakargatás. Szerencsére mindez vicces hozzászólásokkal is párosult. Néhány aranyköpést sikerült kihallanom a tömegből, amit nem tudtam megállni, hogy ne jegyezzek le. Néhány ezek közül:

„Nincs is D válasz”

„Nekem ez gyanús, nem lehet az összes megoldás C”

„Hallottad, minden résztvevő vigaszdíjat kap?”

A verseny vége felé a kezdeti nyüzsgés fokozatosan tompulni kezdett, s megjelentek a fáradtság első komolyabb jelei is. Mert valljuk be, senki nem fáradhatatlan. Először a csendesebb légkör, majd a nagyobb lárma volt a koncentráció csökkenésének felfedezhető jele. Ekkor hangzott el Bancsi Árpád tanár úr bűvös mondata a vigaszdíjról és a csokiról. Persze meg kell jegyeznem, a versenyzők erről semmit nem tudtak e pillanat előtt, így igazán nemes a dolog, hogy valóban a jókedv és a megmérettetés miatt látogattak el a versenyre. Mindenesetre a biztatás jól jött ebben a pillanatban mindenkinek.

A délután alatt, mint „újságíró”, lelkesen fényképezgettem. Voltak, akik nagy örömmel fogadtak és pózoltak a kamerának, de akadtak olyanok is, akik kissé szégyenlősebbek voltak, s nem tudtam lencsevégre kapni őket. Sok jó kép született, ezek az iskola honlapján megtekinthető felvételek.

Összességében elmondható, hogy a tizennyolc csapat sikeresen tért haza. Noha a pontok nem ugyanazok, talán az élmények valamennyire hasonlóak, de mindenképp pozitívak. Elmondható, hogy egy jó délutánnak lehettek részesei a résztvevők, s a készített plakátjaikból az iskola a kollégiumunk aulájában kiállítást is szervez a közeljövőben.

A lelkes-szorgos szervező tanároknak ezúton szeretnénk megköszönni az alkalmat, hogy lehetőségünk nyílhatott az idei tanévben is egy ilyen jókedvvel telő programon is részt venni.

A szervező tanárok voltak: Bancsi Árpád István, Debreczeni Gábor, Szép Katinka, Richter, Heiko Joachim, Almási Attila.