Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

ClassBox-start

ClassBox-start

Gózon Ákos · 2015. február 4. 19:41

Házi feladatoktól a BonBonig, családoknak szóló szolgáltatásoktól a tehetségsegítésig -- így jellemzik az új portál, a ClassBox online kínálatát az ötletgazdák, Kovács István és Giba Zsolt. Ez jól mutatja, hogy egy komplex virtuális világot, iskolai és tanórán kívüli teret kívánnak létrehozni szülőknek, tanároknak, s persze maguknak a diákoknak.

Hogy mitől lesz a tervek szerint pozitív ez az "tantermi doboz"?

Egyrészt a védettsége révén. Vagyis hogy ezen a közösségi oldalon a fejlesztők ki akarnak küszöbölni minden olyan megnyilvánulást, ami az iskolás fiatalokra nézve bántó, sértő, durva lehet. Nagy feladat ez, hiszen a különféle felmérések szerint az interneten böngésző, chatelő, közösségi portálokon posztoló fiatalok nagyjából felét érte már valamiféle inzultus, bántás, lelki sérelem. Pedig -- s ez a ClassBox egyik alapelve -- az internet, okosan alkalmazva, az információ-elsajátítás és -bővítés tudásközössége, a tanulás, a tudományok megismerésének ma már egyik leghatékonyabb platformja.

Ehhez az ellenőrzött tartalmakat egyfelől tanárok töltik fel e közösségi oldalra, másfelől a tartalmi szerkesztők készségfejlesztő, ismeretbővítő játékokat és tartalmakat kívánnak a jövőben megosztani gyermekekkel. Olyanokat, amely a nevelésüket segíti. Emellett az iskolai életet közvetlenül segítő házi feladat, vagy naptár funkció éppúgy található az oldalon, mint személyes titkos naplóírási lehetőség.

S hogy mi a bevezetőben említett BonBon? Ez a tanár és a szülő közötti közvetlen és állandó kapcsolat eszköze: ennek a szolgáltatásnak a révén a tanár nap mint nap egyetlen kattintással rövid jelzést küldhet a szülőnek a gyermeke szellemi, fizikai, lelki állapotáról. Azokról a sokszor apró jelekről, amelyek csak nap közben, az iskolában figyelhetők meg, de amelyek nagyban befolyásolhatják a tudás elsajátításának a hatékonyságát.