Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

A kulisszák mögött – rendhagyó médiaóra a Napló székházában

Nánási Beatrix · 2015. március 16. 08:38

A Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium újságírás és média iránt érdeklődő tanulói látogatást tettek Hajdú-Bihar megye legismertebb napilapjának szerkesztőségében egy rendhagyó médiaóra keretében.

A Hajdú-bihari Napló épületébe belépve kedves fogadtatás után az egyik tárgyalóba vezettek minket, ahol Kovács Zsolt szerkesztő-újságíró a Napló korábbi számairól mesélt, miközben mi közelebbről is szemügyre vehettük a régi cikkeket, amik többsége jócskán születésünk előttről maradt fenn.

Látogatásunk még érdekesebbre fordult, amikor elindultunk felfedezni az épület különböző részeit. Bepillantást nyertünk a szerkesztőség életébe, ahol igen barátságos hangulat uralkodik. Mindenki megtalálta azt, ami iránt legjobban érdeklődik: sporthírek, az online újság szerkesztősége, bulvárhírek, hirdetések, és nem utolsósorban megismerhettük a horoszkópok titkát is.

A képgalériában fotókat is megosztunk a rendhagyó médióránkról.

Országjáró Messzehangzók

Németh Orsolya - Gózon Ákos · 2015. március 15. 21:46

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány 2014 őszén új évközi programsorozatot indított útjára: az Országjáró Művészeteket - Kaposváron, Pécsett és a fővárosban. A programok célja, hogy az érintett nagyvárosokban és vonzáskörzetükben, a nagy számú hátrányos helyzetű gyermek számára, kortárs művészek interaktív tolmácsolásában megismertessék a művészetek magyar gyökereit és sokszínűségét. A programba helyi tehetséggondozó szakemberek segítségével választják ki a bekerülő hátrányos helyzetben élő, a művészet valamely területén tehetséges gyermekeket, akik a jelentkezők számának függvényében térítésmentesen vehetnek részt a különböző helyszínek tematikus foglalkozásain.

Családokkal a családokért - roma családi és sportnap

Sinka Klára, Máté János Attila · 2015. március 13. 22:13

A miskolci Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola 2015. március 20-án tartja roma családi és sportnapját.

Iskolánk ötödik éve egyre nagyobb sikerrel szervez roma családi napot. A program célja a közösségformálás, a hagyományápolás és a szórakoztatás. A vendégeknek ilyenkor meg tudjuk mutatni iskolánk roma tehetségeit is.

A reggelt diákjaink fellépésével kezdjük. Közösen elénekeljük a cigány himnuszt, majd a citera szakkör tagjai zenélnek nekünk. Ezután válogatás következik a korábbi projektek fellépéseiből. A 4. osztályosok hagyományos cigánytáncokat fognak táncolni a szüleikkel. A nap első harmadát egy rövid videóval zárjuk, amelyben bemutatjuk, mi történt eddig velünk a tanévben.

A második részben mindenki az érdeklődése szerint választhat elfoglaltságot. Aki sportolni szeret, benevezhet a sorversenyre vagy erőnléti versenyre, pingpongozhat, tollasozhat, de lesz csocsó, slackline és trambulin is. Lehet még kézműveskedni, táblajátékozni vagy filmet nézni.

Mert festeni jó...

A média szakkör tagjai. Mentortanár: Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet · 2015. március 13. 19:36

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium Kulturális Napján 30 különböző kategóriában - szólóhangszeres zenén, táncon, diákszínpadon, képregényeken, fotópályázatokon át a tudományos munkákig stb. - mutatkoznak be a tanulók. Képösszeállításunkban a legtehetségesebb képzőművészeket és alkotásaikat mutatjuk be. Ambriskó Eszter, Antal Georgina, Karajz Ágnes Fruzsina, Schultz Gellért és a vendégdiákként nálunk tanuló thaiföldi Nattika Boonsatitya is aranyminősítést kaptak a zsűritől.

 

Magyar gimis csapatok a Shell Eco-marathonon

zs · 2015. március 13. 14:34

felkeszules_a_shell_eco_marathon_2015-re

230 diákcsapat indul a Rotterdamban május 21-24-én megrendezésre kerülő megmérettetésen, hogy új, energia-hatékony járműveiket bemutassák. A magyar csapatok közül a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola diákjai már régi versenyzők, a pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium diákjai azonban most először indulnak. (Youtube videoforrás: KTV)

Angol nyelvű tehetséggondozás Kőbányán...

Harmat Média Klub: Gyergyák-Blázy Zétény, Tóth Róbert , Vámos Janka, Csát Viktor, Szélig Dzsenifer · 2015. március 13. 14:30

A március angol nyelvi sikerektől hangos a Kőbányai Harmat Általános Iskolában! A kerületi angol nyelvi versenyen Sípos Dalma, 8. osztályos tanulónk szerezte meg az első helyet. Az iskolai angol tehetséggondozó "website"-unknak http://www.agendaweb.org/ köszönhetően több tanulónk is az első hat között végzett. Tudásukat nemcsak a versenyen, hanem a Kerületi Pedagógiai Napon, március 12-én tartott bemutató órán is bizonyították Szabóné Valkony Mária, kerületi szaktanácsadó, iskolánk tanára vezetésével. További sok sikert kívánunk nekik!

A Palócföldi Médiaműhely Mátraverebély-Szentkúton

Tarnóczi László és Tarnóczi Balázs · 2015. március 12. 19:46

A Palócföldi Médiaműhely első felfedezőútján Szentkútra is elzarándokoltunk - Lóránt atya, a ferences jó barátunk lett

Középiskolai zenekarok országos megmérettetése

Pécsi Művészeti Médiaműhely · 2015. március 12. 11:06

pecsi_muveszeti_symphonic_band_-_ix._orszagos_szakkozepiskolai_zenekari_verseny

Február 28-án rendezték a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában a IX. Országos Szakközépiskolai Zenekari Versenyt, melyen a Pécsi Művészeti Symphonic Band megosztott 2. helyezést ért el. A győztes a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, a másik második a házigazda iskola zenekara lett.

Harcművészeti és Kaszkadőr Kör

A Kocka Kör médiaszakkör tagjai · 2015. március 12. 09:35

A természettudományos ismeretek harcművészeti alkalmazásai témakörre épülő OPER-6119G pályázat keretében keresik a Kocka Kör Harcművészeti és Kaszkadőr Körének tagjai a kapcsolatot a biológia, fizika, történelem stb. tárgyak és a Jiu Jitsu (japán eredetű harcművészet) között minden kedden és csütörtökön 18.00-19.30 között a Debreceni Árpád Vezér Általános Iskola tornatermében. A tréningek a korosztály tekintetében (is) nyitottak: így akár a nagyszülők és unokák is együtt edzhetnek. Várunk minden kedves érdeklődőt!