Menü megnyitása

színház

9 találat

Sóhajpalota és Arturo Ui

Mányi Krisztián · 2015. május 14. 17:35

A 26. alkalommal megrendezett Országos Diákszínjátszó Találkozó helyi megmérettetésén a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium 6 csoporttal vett részt. A drámatagozatosoknak ez az időszak rendkívüli. A csoportok megmutathatják magukat, és egymás produkcióit is meg lehet tekinteni. Nem is véletlen, hogy teltházzal játszották az előadásokat.
A Vörösmarty tehetségei több különdíjat is bezsebelhettek, és két produkció úgynevezett diplomát is kapott. Ezt a minősítést az iránymutató és innovatív elemeket tartalmazó előadások kaphatják, melyek a zsűri értékelése szerint szakmai minőségüknél fogva példaértékűek lehetnek a találkozón résztvevő csoportok számára.
Az egyik produkció a 11. d. előadása volt. Perényi Balázs rendezésében vitték színre Szabó Magda Sóhajpalota c. művét. A másik diplomás munka a 12. d. darabja volt. Papp Dániel álmodta színpadra Bertold Brecht Állítsátok meg Arturo Uit! c. drámáját. A létrehozásban Pap Gábor is közreműködött.

Színjátszók viadala

Mányi Krisztián · 2015. május 14. 16:26

26. alkalommal rendezték meg az Országos Diákszínjátszó Találkozót, amelyre Különböző színpadi produkciókkal lehetett nevezni csoportokban 14-20 éves korig. A jelentkező csoportok a regionálisan hozzájuk legközelebb eső fesztiválon indulhattak. A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium diákjainak nem kellett messzire menni, hiszen a budapesti regionális találkozó egyik színhelye a gimnázium volt. A részletes beszámolót a Sóhajpalota és Arturo Ui c. posztban olvashatjátok.

Angol nyelvű színjátszók Veszprémben

Lőrincz Kitti, Mim Klaudia · 2015. április 27. 22:07

angol_nyelvu_dramafesztival_veszpremben_-_the_others

A pécsi ÁFG drámacsoportja díjözönnel tért haza Veszprémből a múlt héten a 7. Angol Nyelvű Drámafesztiválról. A The Others néven induló színjátszóink megkapták A legjobb társulat különdíját, A legjobb férfi mellékszereplőnek, valamint A legígéretesebb ifjúsági kezdeményezésnek járó elismerést. Ehhez a páratlan sikerhez mindannyian gratulálunk.

A Bolyai-kör

Gregor Gréti, Póti Gréti · 2015. április 20. 20:31

A Salgótarjáni Bolyai János Gimnáziumban minden hónapban egyik szerdai délutánján kerül sor egy Bolyai-kör, azaz öntevékenyen működő tudományos diákkör megrendezésére egy bizonyos témában.

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Fényi Gyula Jezsuita Gimn. és Koll. MÉDIA csoportja · 2015. április 11. 11:07

Kik adják elő, hányan szerepelnek benne és miről szól Déry Tibor, Pós Sándor, Adamis Anna és Presser Gábor darabja?
A fiatalokat közelről érintő téma felkavaró: a drog, az erőszak, a valóságtól való elmenekülés, az érdektelenség, az élvezethajhászás veszélyei már-már hétköznapiak, nagyon is jelen vannak életünkben. Ugyanakkor a darabban szép példáját láthatjuk a hűségnek, az odaadásnak és a becsületes útkeresésnek, így tanulsággal is szolgál, s útmutatást ad a jövő felé.
Az előadás közben elmélkedési lehetőséget is kapunk: hogyan lesz valaki áldozattá, milyen az a túlélés, ami mindennek az értelme; vagyis szükségszerűen felveti a darab a kérdést: Mire is születtünk…
Mire születtünk?
Mit várunk az életünktől?
Hogyan keressük a boldogságot?
És tudunk-e ebben egymás segítségére lenni?
A több mint százfős kórus által feltett kérdésre magával a színpadi alkotással adjuk meg az első választ.

Képzelt riport - beharangozó videó

Fényi Gyula Jezsuita Gimn. és Koll. MÉDIA csoportja · 2015. április 9. 21:57

a_kepzelt_riport_eloadas_elozetese

A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium Magis kórusa büszkén mutatja be:
a KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL c. musicalt.

További részletek: http://popfesztival.jezsu.hu és https://www.facebook.com/events/854756951252191/

Országjáró Messzehangzók

Németh Orsolya - Gózon Ákos · 2015. március 15. 21:46

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány 2014 őszén új évközi programsorozatot indított útjára: az Országjáró Művészeteket - Kaposváron, Pécsett és a fővárosban. A programok célja, hogy az érintett nagyvárosokban és vonzáskörzetükben, a nagy számú hátrányos helyzetű gyermek számára, kortárs művészek interaktív tolmácsolásában megismertessék a művészetek magyar gyökereit és sokszínűségét. A programba helyi tehetséggondozó szakemberek segítségével választják ki a bekerülő hátrányos helyzetben élő, a művészet valamely területén tehetséges gyermekeket, akik a jelentkezők számának függvényében térítésmentesen vehetnek részt a különböző helyszínek tematikus foglalkozásain.

Családokkal a családokért - roma családi és sportnap

Sinka Klára, Máté János Attila · 2015. március 13. 22:13

A miskolci Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola 2015. március 20-án tartja roma családi és sportnapját.

Iskolánk ötödik éve egyre nagyobb sikerrel szervez roma családi napot. A program célja a közösségformálás, a hagyományápolás és a szórakoztatás. A vendégeknek ilyenkor meg tudjuk mutatni iskolánk roma tehetségeit is.

A reggelt diákjaink fellépésével kezdjük. Közösen elénekeljük a cigány himnuszt, majd a citera szakkör tagjai zenélnek nekünk. Ezután válogatás következik a korábbi projektek fellépéseiből. A 4. osztályosok hagyományos cigánytáncokat fognak táncolni a szüleikkel. A nap első harmadát egy rövid videóval zárjuk, amelyben bemutatjuk, mi történt eddig velünk a tanévben.

A második részben mindenki az érdeklődése szerint választhat elfoglaltságot. Aki sportolni szeret, benevezhet a sorversenyre vagy erőnléti versenyre, pingpongozhat, tollasozhat, de lesz csocsó, slackline és trambulin is. Lehet még kézműveskedni, táblajátékozni vagy filmet nézni.

9-12 éves táncosokat keresnek Billy Elliot szerepére

j · 2015. február 16. 19:45

Válogatást hirdet a Billy Elliot - A Musical című produkció szerepeire a Magyar Állami Operaház.

A világhírű musical 2016 nyarán kerül az Erkel Színház színpadára - mondta el Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója az MTI-nek hozzátéve: a kezdeményezéssel szeretnék a tehetséges gyermekek és szüleik figyelmét is felhívni a balett szépségeire, mivel az elmúlt években jelentősen csökkent a szakmát választók száma a fiúk körében.

Elsősorban a darab főszerepére keresnek olyan 10-12 éves fiúkat, akik tehetséget mutatnak a tánc, az éneklés és a színészet területén is. A darabban több táncstílus is megjelenik, azonban nem kész táncosokat keresnek, hanem jó mozgásérzékű gyerekeket.

A válogatásra március 7-8-án, valamint március 14-15-én kerül sor az Erkel Színházban. A felhívás részletei hamarosan elérhetők lesznek az Operaház honlapján.

9 találat