Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

media

6 találat

Látogatás a Berettyó-TV stúdiójában

Balogh Sára - BAMI-médiaszakköröse · 2015. április 30. 10:51

2015. április 29-én mi, a Berettyóújfalui II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola médiaszakkörének tagjai látogatást tettünk a Berettyó Televízió stúdiójába, hogy betekintést nyerhessünk az ott folyó munkába.

Kogyilla Zsolt főszerkesztő, a berettyóújfalui médiacsoport vezetője elmondta, hogy a Berettyó Televízió az elmúlt kilenc évben több helyszínen és intézményi formában működött.

Tájékoztatójában a stúdióban zajló munkáról, a szerkesztői munka műhelytitkairól beszélt. Megtudhattuk, hogyan indulnak ki egy forgatási helyszínre, milyen technikai eszközöket kell feltétlenül magukkal vinniük. Elmondta, hogy a forgatás során mire kell odafigyelni, hogyan kell az interjúalannyal kommunikálni.

Kocsis Attilától megtudtuk, hogyan épül fel egy videokamera, milyen részei vannak. Megmutatta, hogyan játszák be a felvett anyagot a számítógépbe és hogyan kezdenek neki a vágási folyamatnak.

Szakmai látogatást tettünk az erdélyi diákokkal…

Budai Bettina Fanni V. István Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium · 2015. április 22. 21:56

Iskolánkba érkezett Erdélyből 22 diák és 3 kísérőpedagógus. A sok-sok kirándulás mellett a szakmai ismereteinket is bővítettük, mert ellátogattunk a Zemplén Televízió stúdiójába. Először magáról a Zemplén Televízió működéséről hallottunk, majd megismerkedhettünk a műsorszerkesztéssel, az operatőri munkával. Lehetőséget kaptunk arra, hogy a stúdiót is közelebbről megismerjük. Kipróbálhattuk a hírolvasást, a riportkészítést – ezt nagyon élveztük.

Különös, maradandó élmény volt ez látogatás az erdélyi vendégek számára is, mert médiaszakos tanulókként pillanatok alatt birtokukba vették a stúdiót. Mindenki számára jó lehetőség volt arra, hogy szakmai és média ismereteit bővítse, tapasztalatokat szerezzen a műsorkészítéssel és megtapasztalja, hogyan tudja hasznosítani a mindennapi életben az iskolapadban megtanult ismereteket.

Interjúk közben

A Fazekas Mihály Általános Iskola média szakkörének tagjai · 2015. április 19. 09:56

A médiaszakkör keretében a mikrofon, a kamera is főszerepet kapott.

A második napunk a médiaszakkörön

Nagy Norbert · 2015. április 12. 20:42

A Halasmédia által szervezett médiaszakkörön elérkezett a második péntek, a második „tanóra”, amit már nagyon vártam. Főleg úgy, hogy az első is nagyon tetszett. Azon a napon a vágással ismerkedtünk meg, rá egy hétre pedig az interjúkészítéssel. Itt megismertük az operatőr, illetve a riporter feladatait, előkészületeit is. Egy „anyag” elkészítéséhez rengeteg munka kell, tapasztalataink alapján. Egyrészt, a helyszínnel, eseménnyel kapcsolatban is sok gyűjtőmunkát kell elvégezni, másrészt a helyszíni ottlét is eltarthat 3-4 óráig, és a harmadik, egyben szerintem legnehezebb feladat, a nyersanyag megvágása, megszerkesztése.

Hogy is kezdődött a mi szakkörünk?

Gudmon Olivér · 2015. április 12. 20:39

Lehetőségünk nyílt a „Halasmédia” által indított médiaszakkörön való részvételre. Első alkalommal megismerkedtünk a szerkesztőséggel, operatőrökkel és a műsorvezetőkkel. Elmagyarázták nekünk, hogy is működik egy tv-csatorna. Megmutatták a stúdiót és azok rejtelmeit. A kamerákat is kipróbálhattuk adás előtt, ugyanis a híradó és a 6 órakor kezdődő Pont című ifjúsági műsort élőben közvetítik. A Pontot gimis tanulók vezetik, akik általában 16-17 évesek, és ebben a műsorban mozijegyet is lehet nyerni, aki jó választ ad a Pont felében feltett kérdésre. Megnézhettük, azt is, ahogy a videókat megvágják adás előtt. Nagyon vicces, szórakoztató és izgalmas volt a szakkörünk. Első média szakkörünkbe ennyi fért bele, sajnos gyorsan eltelt ez a 2-3 óra.

Élesben ismerkedtünk a városi televíziózással

Faragó Péter, Urbán Péter · 2015. április 11. 14:44

Szakkörünk tagjai április elején a Salgótarjáni Városi Televízió stúdiójába látogattak. Az itt végzett munkáról Emődi Jutka, a stúdió vezetője és Puskás Ákos operatőr tartott érdekes előadást. A jelenlévők - a hangszigetelést szolgáló, lyukacsos téglákkal kirakott falú - stúdióban kipróbálhatták a profi kamera használatát is. A zöld háttér a stúdiófelvételek készítésekor azt a célt szolgálja, hogy bármit a beszélő mögé lehessen vetíteni. A vágószobában tájékoztatást kaptunk a munkához szükséges eszközökről is.

6 találat