Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

matematika

Ugrás
11-18 | 18 találat

Bolyai Matematika Csapatversenyen a Földes Ferenc Gimnázium

média szakkör · 2015. március 25. 08:13

A Bolyai Matematika Csapatversenyen sikeresen szerepeltek gimiseink.
9. osztály speciális matematika kategória: 1. hely, nemzetközi döntőbe jutott: Derékszögű kockák (Gáspár Attila, Tóth Tamás, Vadon Enikő, Debreczeni Ákos/9.H osztályos tanulók) Felkészítő tanárok: Győry Ákos, Kovács Attiláné
9. osztály gimnázium kategória: 4. hely: Én és a többiek (Ignácz Bendegúz, Ligeti Henriett, Sajgó Mátyás, Sóvágó Mihály/9.D osztályos tanulók) Felkészítő tanárok: Kurunczi Gábor, Merkelné Vodila Noémi
10. osztály speciális matematika kategória: 4. hely: Matekkommandó (Bodolai Előd István, Boros Bence, Szabadfalvi Dániel, Tóth Miklós/10.H osztályos tanulók) Felkészítő tanárok: Gulyás Tibor, Győry Ákos
12. osztály speciális matematika kategória: 2. hely: PSzSzT (Porupsánszki István/12.C, Szabó Dániel/12.H, Szőke Tamás/12.H, Tari Balázs/12. C) Felkészítő tanárok: Gulyás Tibor, Kovács Attiláné, Dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó, Vass Iván

Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben

a média szakkör tagjai · 2015. március 25. 05:15

„Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.” A Bolyai Matematika Csapatverseny országos döntőjében sikeresen teljesítettek a Földes Ferenc Gimnázium matekosai. A helyezettek és felkészítő tanáraik nevét a Bolyai Matematika Csapatversenyen a Földes Ferenc Gimnázium c. posztban közöljük.

Tehetséggondozó matematikatábor Gávavencsellőn

A Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium film- és médiaklubosai · 2015. március 23. 12:31

A Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium 20 tanulója a TÁMOP-3.4.5-12-2012-001 Tehetséghidak Program keretén belül csoportos tehetséggondozó matematikatáborban vett részt Gávavencsellőn.  A diákok a matematikai foglalkozások mellett önismereti tréningen, társasjátékokon és különféle sportversenyeken is kipróbálhatták magukat, míg a helyi sváb kisebbségi önkormányzat kulturális csoportjától a virágtánc lépéseit leshették el. A tábor szervezésébe bekapcsolódott az iskola három volt matematikai, illetve informatikai diákolimpikonja is.

Irány az országos Jedlik-verseny!

Szófacsaró - médiaszakkörösök · 2015. március 9. 22:00

A körzet 31 induló diákja közül a hajdúdorogi Móra F. Általános Iskola tanulói idén is kiemelkedően szerepeltek a Jedlik Ányos fizika- és matematikaverseny regionális fordulóján. Gyuró András, Gál Hedvig és Cserbán Katalin mindössze 1-2 pontveszteséggel I. díjasok, Gergely Kristóf és Szalka Jázmin II. díjasok lettek. Az összesített eredmények alapján áll majd össze az országos döntő résztvevőinek névsora. Közülük egészen biztos, hogy nem egy szerepel majd az áprilisi országos versenyen. Nagyon szurkolunk nekik.

Egy életre megérintette őket a fizika tudománya

Szófacsaró - médiaszakkörösök · 2015. március 9. 21:50

A Jedlik Ányos fizika- és matematikaverseny fordulóin minden évben több ezer diák méretteti meg magát 3.-tól 10. évfolyamig és a magyar iskoláktól a külhoni magyar diákokig. Idén ugyancsak szép számmal, 19 hajdúdorogi Mórás diák jutott be az előzetes feladatok megoldása után a második, regionális fordulóra, melynek feladatsorát az ország különböző pontjain egyazon időben írták meg. Ennek adott helyet a napokban a Móra F. Általános Iskola és AMI Hajdúdorogon, ahol a körzetből 31 tehetséges diák írta meg a versenyfeladatot, melyet helyben ki is javítottak. A Móra diákjai idén is hozták a formájukat. 

Sokszínű tehetségeket ígér idén is a debreceni Fazekas-gála

Grégász Dorottya · 2015. március 9. 17:15

Idén március 17-én délután 5 órakor a debreceni Lovardában újra tündökölni fognak a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium tehetségei az iskola hagyományos gálaünnepségén. Az eseményt 1997 óta minden évben megrendezi az iskola. Már lázasan folynak a készülődések és a próbák, így biztos, hogy idén is sok igényes és remek produkcióra számíthatunk.

A rendezvényen számos tehetséges tanuló lép fel olyan műsorszámokban, mint tánc, ének vagy éppen saját versének előadása. Vannak, akik hobbiszinten űzik művészetüket, de a fellépők között már igazi profik is akadnak. A Fazekas-gála kiváló lehetőség a bandák, tánccsoportok és egyéni előadók számára is, hogy képességeiket kibontakoztathassák és bemutathassák.

Természetesen idén sem marad el a hihetetlen népszerűségnek örvendő tanári produkció, sőt ebben az évben két meglepetéssel is készülnek az iskola pedagógusai. Hogy pontosan mi lesz e két műsorszám, az egyelőre hétpecsétes titok.

Tehetséggondozás MINDENKINEK – Alkotóhét a Lánczosban

Bukosza Zita · 2015. március 1. 20:15

A Lánczos Kornél Gimnázium Alkotóhetén a tanárok egy témával foglalkoznak: vezetik és irányítják egy diákcsoport tanulási, kutatási vagy művészeti tevékenységét.

A nem hagyományos tanulási forma komoly szakmai kihívás és lehetőség a tehetséggondozásban mind a szaktanárok, mind pedig a résztvevő diákok számára.

A székesfehérvári Lánczosban egy hét erejéig minden évben felborul a hagyományos tanítás rendje: ez az iskola Alkotóhete. A gimnázium tanárai szakmai programokat hirdetnek: az egy-egy csoportba jelentkező diákok egy héten keresztül elmélyülten foglalkozhatnak a kiválasztott tudományterülettel, kutatással, interdiszciplináris témával vagy művészettel.

Az Alkotóhét tematikája mindig nagyon színes: az elmúlt években a hologramkészítéstől a botanikai vizsgálódásokon, az igazságszolgáltatás működésén, a korongozáson, a hírszerkesztésen át a brit királyi család történetének angol nyelvű tanulmányozásáig sok minden előfordult.

Megtekinthetők a Zrínyi Ilona matematikaversenyen szerzett pontszámok

zs · 2015. február 23. 17:40

Még két napig -  2015. február 25. (szerda) 14 óráig - lehet a XXVI. Zrínyi Ilona matematikaverseny első fordulóján szerzett pontszámokkal kapcsolatban reklamálni e-mailben (mategye [at] mail.datanet.hu) a verseny szervezőbizottságánál.
A szervezők a későbbiekben pontszámmal kapcsolatos reklamációt nem fogadnak el.
A verseny elsődleges célja a matematika népszerűsítése, a tanulók logikus gondolkodásának mérése. A kétfordulós versenyen az iskolák 2-12. osztályos tanulói mérik össze matematikai tudásukat.
Idén az első fordulót február 20-án tartották meg.

Ugrás
11-18 | 18 találat