Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

Az Ürömi fesztiválon

Az Ürömi fesztiválon

Körmöndi Alíz · 2015. április 23. 15:38

Reménykedtem benne, hogy mint minden évben, most is szól a tánctanárom: „Megyünk Ürömre a néptánc-fesztiválra!” Hihetetlen, hogy milyen érzéseket hozott ki belőlem, majd kibújtam a bőrömből. Megkaptuk a viseletet, az információkat.

Szép napra ébredtem, bekövetkezett a várva-várt nap. Korán reggel kellett kelnem ahhoz, hogy időben el tudjunk indulni a hosszú útra. Az összes törökszentmiklósi néptáncossal (majdnem 200-an) vágtunk neki a hatalmas Budapestnek. Mikor megérkeztünk, óriási örömmel fogadott minket a szervező, s bevezetett egy épületbe ahol át kellett öltöznünk. Kb. 4 órát tartott csak az, hogy elkészüljünk, ezt félbevágta az, hogy el kellett mennünk a helyszínre, ahol megtartottuk a főpróbát.

A tanárom igazán sokat segített még az utolsó pillanatokban is. Elkezdődött. Mindenki aki ott volt, egész nap azt várta, hogy milyen értékelést kap, de igazából mindenkit csak egy dolog vezérelt, az, hogy egy jót táncolhasson. Mint az előző években, most is kaptunk csoportonként egy-egy tortát. Sajnos mi nem aludhattunk ott a nálunk nagyobbakkal, de még így is másnap hajnalban értünk haza. Elég megterhelő volt. Amint hazaértem, rögvest elaludtam a fáradtságtól. Ez egy örömmel, izgalommal és egy kis fáradozással teli nap volt.