Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

Egykori igazgatójára emlékező Collegium

H.L. · 2016. március 7. 21:18

Az ELTE Eötvös József Collegium tisztelettel és szeretettel emlékezik néhai diákjára, tehetségek nevelőjére, volt igazgatójára, az orientalista, filológus és nyelvész tudósra: Vekerdi Józsefre. Az emlékülés időpontja 2016. március 18-án (pénteken) 16 óra. A helyszín: Eötvös Collegium, Borzsák Könyvtár (1118 Budapest, Ménesi út 11-13). Az emlékezők:

16.00 – 16.40 Wojtilla Gyula: Az indoárja kérdés ma

16.40 – 17.00 Keszthelyi Lajos: Emlékeim Vekerdi tanár úrról

17.00 – 17.15 Mayer Gyula: A filológus és nyelvész Vekerdi József

Felhívás tehetségsegítő tanárok ajánlására

Nagyné Szokol Ágnes · 2016. március 7. 21:07

Az Ericsson Magyarország Kft. 2016-tól kezdődően nemcsak 8 kiváló pedagógust díjaz összesen 2 000 000 forinttal, hanem egy kiváló iskolának is támogatást nyújt 500 000 és 1 000 000 forint közötti értékű eszközvásárlással. Az „Egy álom megvalósul” pályázatot az adott évben Ericsson-díjnyertesek iskolái nyújthatják be – e pályázat kiírására a díjazottak személyéről szóló kuratóriumi döntést követően kerül sor (2016. május 2-án).

Informatikai tehetség-szövetség

Sebők Viktória · 2016. február 16. 20:02

"Összeért" a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és az ELTE Informatikai Kar (IK) tehetséggondozási programja. E két, nagyágyúnak számító intézmény szövetkezett arra, hogy az IKT szektorban felmerülő mérnökhiányra megoldást kínáljon.

Programjuk összekapcsolásával átjárást biztosítanak hallgatóiknak, így az NJSZT által felfedezett és képzett tehetségek mostantól azonnal átléphetnek az ELTE IK tehetséggondozó rendszerébe. A karon hallgatóknak már elsőéves koruktól külön tehetséggondozó foglalkozásokat tartanak, bevonják őket a kutató-fejlesztő munkába, személyes tutorokat rendelnek hozzájuk további fejlődésükhöz és egyenes utat biztosítanak számukra a két diplomás európai mesterképzéshez is.

Tehetséggondozó mentorprogram - egyetemista műszaki nőknek

Mészáros Ilona · 2016. február 7. 17:33

Öt műszaki felsőoktatási női hallgató nyert el a közelmúltban jelentős mentori ösztöndíjat pályázat útján az energetika és automatizálás szakterületéről. Az ABB tehetséggondozó mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvét műszaki területen illetve lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

Pár gondolat Varga Tamás matematikai tehetséggondozásáról

H.J. · 2016. január 26. 18:10

E blogon jelent meg nemrégen, hogy Varga Tamás szellemisége a közelmúltban Magyar Örökség díjat kapott. Az oklevelet Varga Tamás két gyermeke (Varga Zsuzsa és Varga György), és a „Varga Tamás Tanítványai Emlékalapítvány” kuratóriumának elnöke (Pálfalvi Józsefné) vette át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.

Az 1987-ben elhunyt Varga Tamás az Országos Pedagógiai Intézet Matematikai Tanszékének főiskolai tanára volt, akinek munkásságát 1980-ban Állami Díjjal is jutalmazták.

A Varga Tamás által vezetett csoport olyan matematikatanítási módszert dolgozott ki, amellyel – ha a tanító értette a dolgát – a gyerekek szerették a matekot. (És tudták is!) Hasonló érték és magyar örökség, mint mondjuk a KöMaL. A matematika nem lehet idomítás jellegű szürke gyakorlás. Az eredménye annak csak unalom, utálat lenne és nem tudás!

H.J.

Harminc éve lett verseny-névadó Bugát Pál

G.Á. - Dr. Radnóti Katalin nyomán · 2016. január 13. 19:02

Harminc évvel ezelőtt, 1986-ban vette fel Bugát Pál nevét a két évvel korábban még „Értem a természetet” címmel, a TIT Stúdió Egyesület által indított vetélkedő.

Az elmúlt három évtized alatt a vetélkedőnek rangos hagyományai alakultak ki. Az évente több ezer diákot „megmozgató” versenynek sajátos hangulata van.

            A vetélkedő célja, hogy a természet jelenségeit komplex módon láttatva segítse elő a diákok tanulását, szolgálja a tehetségkutatást, a tehetséggondozást. A középiskolák 3-3 fős csapatokkal képviseltetik magukat az ország minden tájáról. Kezdettől fogva fontosnak tartották a szervezők az egyéni munka mellett a csapatmunka megkedveltetését is.

Magyar Örökség díjas matematikus tehetségsegítő

Gazda István · 2016. január 12. 21:41

Varga Tamás szellemisége a közelmúltban Magyar Örökség díjat kapott. Az oklevelet Varga Tamás két gyermeke (Varga Zsuzsa és Varga György), és a „Varga Tamás Tanítványai Emlékalapítvány” kuratóriumának elnöke (Pálfalvi Józsefné) vette át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.

Az 1987-ben elhunyt Varga Tamás az Országos Pedagógiai Intézet Matematikai Tanszékének főiskolai tanára volt, akinek munkásságát 1980-ban Állami Díjjal is jutalmazták.

   Varga Tamás a világban megjelenő új irányzatok tanulmányozását követően kezdeményezte és irányította azt a komplex matematikatanítási kísérletet, amely két és fél évtized alatt egy egységes, hatékony pedagógiai rendszerré vált. Az óvodától az egyetemig valamennyi szinten átformálta a magyar matematikatanulás, matematikai nevelés és általában a pedagógiai munka kultúráját.