Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

„Pályaválasztástól az igazgatói székig”

Sóvágó Panna, Bakó Zsanett · 2015. február 16. 20:14

Sikeres szülői életpályákat bemutató foglalkozáson vehettek részt január 27-én a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium tanulói. A találkozó egy három alkalomból álló sorozat nyitánya volt a MATEHETSZ "Tehetséghidak – csoportos tehetségsegítő tevékenységek megvalósítása" című projektjén belül. Ez a program azért jött létre, hogy a pályaválasztás előtt álló diákok minél szélesebb rálátást kapjanak a munka világára.

9-12 éves táncosokat keresnek Billy Elliot szerepére

j · 2015. február 16. 19:45

Válogatást hirdet a Billy Elliot - A Musical című produkció szerepeire a Magyar Állami Operaház.

A világhírű musical 2016 nyarán kerül az Erkel Színház színpadára - mondta el Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója az MTI-nek hozzátéve: a kezdeményezéssel szeretnék a tehetséges gyermekek és szüleik figyelmét is felhívni a balett szépségeire, mivel az elmúlt években jelentősen csökkent a szakmát választók száma a fiúk körében.

Elsősorban a darab főszerepére keresnek olyan 10-12 éves fiúkat, akik tehetséget mutatnak a tánc, az éneklés és a színészet területén is. A darabban több táncstílus is megjelenik, azonban nem kész táncosokat keresnek, hanem jó mozgásérzékű gyerekeket.

A válogatásra március 7-8-án, valamint március 14-15-én kerül sor az Erkel Színházban. A felhívás részletei hamarosan elérhetők lesznek az Operaház honlapján.

Tehetségek találkoztak - avagy bekukkantottunk a sportkulisszák mögé

Panna, Lili · 2015. február 16. 12:17

Felemelő élményben volt részük azoknak a hajdúdorogi tehetséges diákoknak és szüleiknek, akik egy pénteki napon egy sikeres pályázat kapcsán Debrecenben személyesen találkozhattak, beszélgethettek, fotózkodhattak és saját labdájukat dedikáltathatták a Fradi NB I-es női kézilabdacsapat tagjaival. Nem sokan jutnak el egy ilyen szintű bajnoki mérkőzés kulisszái mögé.

Ez a nap minden szempontból tartalmasnak bizonyult, hiszen a Debreceni Egyetem falai között barangolhattak, megnézték a könyvtárat és a Földtani Intézet ásványgyűjteményét is. A sok érdekesség hallatán jó néhányan megfogalmazták, hogy egyszer majd itt szeretnének tanulni. Ezután irány a Cinema City, ahol mindannyian kikapcsolódhattak egy könnyed családi vígjátékkal.  Egy finom kaja után pedig a lazító programot a DVSC-TVP-AQUATICUM - FTC-REAL CARGO HUNGARIA NB I-es női kézilabda-mérkőzés zárta. Remek volt ez a nap gyereknek, pedagógusnak, diákmentornak és szülőnek egyaránt.

Add kölcsön a szemed!

Csont Szandra · 2015. február 16. 00:00

be_my_eyes_-_helping_blind_see

Ismét egy kedves példa arra, amikor kreatív és tehetséges emberek használják a telefonjukat. A 'Be My Eyes' alkalmazással, egy videohívásos kapcsolaton keresztül a vak felhasználók megkérhetnek egy látó önkéntest, hogy segítsen nekik látást igénylő feladatokban. Az ötlet egy 50-es éveiben járó dán asztalostól, Hans Jørgen Wibergtől származik.

Díjazzák a tehetségek támogatóit

Munkácsy Zsuzsa · 2015. február 15. 10:30

Február 27-én éjfélig nyújthatóak be jelölések az először meghirdetett Genius Loci Díjra, amellyel azoknak a vállalatoknak és vállalkozóknak a munkáját kívánja elismerni a MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége), akik aktívan támogatják a hazai tehetségek kibontakozását.

Villámcsődület egy balerinajelöltért

Bérces Bianka, Lőrincz Kitti, Ujságh Alexandra · 2015. február 14. 14:05

egy_ifju_balett-tancos_tehetseg_-_sarosac_minea

Villámcsődületet szerveztek egy balerinajelölt köré a pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium 11. évfolyamos diákjai 2015. január 30-án. Sárosác Mínea 5. osztályos tanulónk ugyanis bekerült a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei közé. A flashmobbal szerettük volna érzékeltetni a balett szépségeit, s a figyelem középpontjába állítani az ifjú tehetséget.

Agora: élmény a tudomány

zs · 2015. február 13. 13:41

A debreceni nagyerdei botanikus kertben megnyílt az Agora tudományos élményközpont, amelynek egyik legfontosabb célja, hogy a természettudományokat közérthetővé és szerethetővé varázsolja a diákok számára, s már gyermekkorban felkeltse az érdeklődést a tudományos ismeretek iránt.
 

Blog-okok, avagy: posztolni jó!

Gózon Ákos · 2015. február 12. 22:16

Az internet megannyi módot kínál arra, hogy információt közöljünk magunkról. Oktatási környezetben erre az iskolai portálok kézenfekvő hírforrások.De vajon tényleg elég ennyi? Aligha. Legalábbis az amerikai Mattison Group szakemberei szerint nem. Az ő ajánlatuk a blogírás. Hogy miért? A kutatásuk eredményét pár egyszerűen megfogalmazott pontba foglalták. Íme…

Első szárnycsapások a sikeres nyelvvizsga felé

Kari Sándor · 2015. február 12. 10:18

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és a Royal City nyelviskola által szeptemberben a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában beindított nyelvvizsga felkészítő. Megjelentek az első idegen nyelvű fecskék, megszülettek a nyelvvizsga felkészítők első modulzárójának bizonyítványai.

A szeptemberben indult nyelvvizsga felkészítő anyagát az előkészítő tanfolyamot tartó pedagógusok és a nyelviskola által felkért nyelvvizsgáztatók közösen dolgozták ki, s az kapcsolódik az általános iskolai tananyaghoz, és tartalmazza mindazokat az elemeket, amelyek a sikeres nyelvvizsgához vezető utat képezik. 

A nyelvvizsga felkészítőn való részvétel több előnnyel is kecsegteti az iskola tanulóit.

- A nyelvvizsgára felkészüléshez nem szükséges külön tanárt fogadni, a felkészítő foglalkozások ingyenesek, be vannak építve az iskola tanrendjébe.