Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

verseny

6 találat

A matematika ifjú tehetségei

Bérces Bianka, Ujságh Alexandra, Lőrincz Kitti · 2015. március 29. 17:05

Iskolánk – Árpád Fejedelem Gimnázium, Pécs – rendezésében lezajlott a 26. Gordiusz- és Zrínyi Ilona-matematikaverseny Baranya megyei döntője. Az országos eseményen 65 005 tanuló vett részt, köztük 15 313 határon túli magyar diák. A dél-dunántúli régió legeredményesebb nyolcosztályos gimnáziuma lett a sulink! A döntő és díjkiosztó szervezése már javában zajlik: kulturális műsorral, drámajátékkal készülünk a nagyszabású rendezvényre.

Gondolkodom, tehát vagyok!

Török Izabell · 2015. március 16. 21:37

Ebben az évben, 2015. február 14-én újból megrendezésre került a „Keresem Ősöm Udvarát” elnevezésű magyar verseny a Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola jóvoltából Szeghalmon. A fotón sorrendben: Török Izabell, Kovács Kinga, Séllei Barbara (A szöveg folytatása a Cogito ergo sum c. posztban)

 

Játékszínészet - 2.

A Szemtanúk egy Kispolgári Xilofonnal - a zalaegerszegi Zrínyi Gimnázium médiaműhelye · 2015. március 4. 22:49

(A Játékszínészet - 1. folytatása)

Az eredmény nem meglepő, hiszen a zrínyisek színpadi tehetségei a Bajnóczy Zoltán tanár úr által vezetett Szépirodalmi Műhelyben minden héten improvizációs feladatokkal melegítenek a próbák elején. Idei darabjukat, az Antigónéból és Oidipusz királyból összegyúrt Théba című görög drámát több száz zalaegerszegi diák tekintette már meg. A zalai Beugró vetélkedő olyan népszerű program, amely vonzóvá teszi a színházat, akárcsak a helyi Hevesi Sándor Színház „Tantermi deszka” és korábbi „Beavató színház" projektjei, ugyanakkor akár egy tanóra keretében egy tanteremben is kivitelezhető.

Játékszínészet - 1.

A Szemtanúk egy Kispolgári Xilofonnal - a zalaegerszegi Zrínyi Gimnázium médiaműhelye · 2015. március 4. 22:29

Február végén rendezték a zalaegerszegi középiskolák hagyományos Beugró vetélkedőjét a helyi Csány Lászó Szakközépiskolában. A televízióból ismert improvizációs verseny hároméves múltra tekint vissza és idén is, ahogy eddig mindig, a Zrínyi Gimnázium négyfős csapata (idén Léber Lilien, Dezső Katalin, Stomfai Panka, Bakó Bálint) nyerte a megmérettetést. (A képen Dezső Katalin és Bakó Bálint)

(Folytatás a Játékszínészet 2. részében)

Szellemi háromtusa Hajdúdorogon

Szófacsaró - médiaszakkörösök · 2015. március 3. 21:41

A táblajáték alkalmazásának oktatásbeli eredményességéről senkit nem szükséges meggyőznünk. Egyre több iskolában űzik ezt a mesterséget szakköri keretekben vagy szabadidős foglalkozásokon.

A hajdúdorogi Mórában szinte már hagyomány, hogy idén is táblajátékos vetélkedőre hívják ki a gyerekek a környező tehetségpontok diákjait. Blokus-, Pylos- és Tamba-játékokban mérhetik össze tudásukat a játszani vágyó és győzni akaró gyerekek.

A vetélkedő március 26-án 14.00 órától lesz. Jelentkezni március 10-ig lehet a tablajatek.mora [at] gmail.com címen. Mindenkit szeretettel várnak erre a kellemesnek ígérkező klubdélutánra. 

Röplabda-maraton

Földes média szakkör; Fotók: Plaszkó Noel, Ágh Norbert, Kiss Péter · 2015. március 3. 11:00

24 órás röplabdaversenynek adott otthont iskolánk, a Földes Ferenc Gimnázium február végén. A versenyt a Miskolc Városi Diákönkormányzat szervezte, az egyik ötletgazda és főszervező iskolánk 11-ea diákja, Révai Márton volt, aki Miskolc város diákpolgármestere is. Míg a D tornateremben röplabdáztak, addig az ifjúsági klubban amerikai focibemutató zajlott, illetve beszélgethettek Deák-Bárdos Mihály Európa-bajnok birkózóval is. Tizennyolc iskola, közel kétszáz diákja vett részt a jó hangulatú rendezvényen.

 

6 találat