Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

blog.tehetseg.hu

Csapatban az erő

Szentesi Koszta Médiakör Csepcsényi Szimonetta · 2015. április 18. 10:33

Osztálytársunk országos biológiaversenyre készült és különböző készségfeladatokat kellett készítenie, de segítségre szorult. Osztálytársam, Szabi és én örömmel segítettünk neki, hiszen jó barátok vagyunk. Aki közülünk a legügyesebb volt, ragasztott és vágott, a másik pedig az elméleti részben segített. Szívesen töltöttük ezzel az időt, hiszen tudtuk, ellenkező estben rá is számíthatnánk! Örömmel néztük, hogy örül az elkészült szemmodellnek.

Koszta-festőverseny

Szentesi Koszta Médiakör Fazekas Viktória Panna, Csobánczi Szabolcs Bátor · 2015. április 18. 09:54

Idén is tehetséges fiatalokat várt április 14-én a Szentesi Koszta József Általános Iskola az 1999-óta minden évben megrendezésre kerülő Koszta-festőversenyre. Koszta József szellemében most is csendéletfestés volt a feladat. Versenyünk különlegessége, hogy az alkotások helyben készülnek és azonnal kiállításra kerülnek. Minden évben Szentes és vonzáskörzetéből 150-160 ifjú művész érkezik a megmérettetésre. A versenyen művésztanárok és a szentesi Koszta József Múzeum szakértői négy korosztályban 163 alkotást értékeltek.

Magyar diákok a Gossaujägeren

Lázár Kriszta · 2015. április 17. 14:06

Idén február 22-től február 28-ig tartott a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium immár hagyománnyá vált sítábora, amelynek keretében körülbelül harminc diák utazott tanáraik kíséretében az Ausztriában található Gossaujägerbe. Az élményekről a síelők közül egy diák, Márta Fruzsina szemszögéből is betekintést nyerhetünk.

Február 22-én hajnali hat órakor indultak Mezőberényből busszal, amely nagyon kényelmes és tágas volt és filmnézéssel ütötték el az időt. Aznap éjszaka érkeztek meg a panziókhoz, amelyek szobái négyszemélyesek voltak, ámde ez nem befolyásolta a felejthetetlen hangulatot.

Első reggelen svédasztalos reggeli fogadta őket, amely nagyon ízletes volt, majd csoportokra osztották a diákokat sítudásuk szerint. Ezután csoportvezetőikkel átismételték a síkreszt, majd megtanulták a síelés kisebb praktikáit, például az esést vagy a  kanyarodást.

Hirsch Lili halasi országos bajnok fit-kid versenyző

A Fazekas Mihály Általános Iskola médiaszakköre · 2015. április 17. 11:42

hirsch_lili_halasi_orszagos_bajnok_fit-kid_versenyzo

Hirsch Lili, a Fazekas Mihály Általános Iskola diákja a Halas Fitness Egyesület egyik legtehetségesebb sportolója. Fit-kid versenyzőként korosztályos országos bajnok és Grand Prix-győztes. Hosszú évek kitartó és fáradhatatlan edzésmunkájának köszönheti sportsikereit, de a tanulásban is nagyszerűen teljesít.

Jubileumi sítábor

Lázár Kriszta, Fotó: Szabó Eszter · 2015. április 17. 11:03

Ebben az évben 10. alkalommal került megrendezésre a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban a már hagyománnyá vált sítábor, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a diákok betekintést nyerhessenek a síelés minden fortéjába. Erről szól Magyar diákok a Gossaujägeren c. poszt.

4. Zrínyi Fotószalon

Sopronyi Anna - "A Szemtanúk egy Kispolgári Xilofonnal Médiaműhely" · 2015. április 16. 03:32

Április 25-ig várják a pályázatokat a 4.  Zrínyi Fotószalonra a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumba. A győztesek önálló, a díjazottak csoportos kiállításon vehetnek részt a zalai gimnázium folyosógalériáján májusban. A legutóbbi Zrínyi Szalon legjobb fotósa, Porkoláb Rebeka a dunántúli iskolák Helikon Művészeti Seregszemléjén Keszthelyen is aranyérmet szerzett a képzőművészeti kategóriában egyedüliként a városból. Röpkör című képén az elkapott pillanat: Rebeka tehetséges osztálytársai éppen bejutnak az Röpladba Diákolimpia Országos Döntőjébe.

Ismerkedtünk a rádiós munkával

Faragó Péter · 2015. április 15. 22:15

Április 15-én a médiaszakkör néhány tagja felkereste a salgótarjáni székhelyű Rádió Focus szerkesztőségét. Az itt végzett munkáról Lonsták Szabolcs, a rádió gazdasági vezetője adott tájékoztatást. Elmondta, a Rádió Focus vételi körzete lefedi egész Nógrád megyét, illetve a határon túli, magyarlakta területeket is. A stúdiólátogatáson a rádiós műhelymunka titkairól is beszélt.

Tehetséggondozás sokszínű zenével

Sárospatak, Árpád Vezér Gimnázium - médiaműhely · 2015. április 15. 11:50

Iskolánkban, a sárospataki Árpád Vezér Gimnáziumban a diákok számára filharmóniai hangverseny-sorozatot rendeztek. Eddig összesen két produkciót láthattak oktatási intézményünk diákjai. Ennek a Makovecz Imre tervezte iskolánk aulája adott helyet. A program célja, hogy korosztályunk megismerjen számos zenei műfajt. Ennek fontos szerepe van általános műveltségünk fejlesztésében.

A program első előadásaként februárban a David Klezmer Band mutatkozott be. A klezmer zene sajátos hangzásvilágát hozták közelebb ehhez a korosztályhoz. Felvillantották a közép-kelet-európai zsidó zene és a modern mai stílusok ötvözetét is. A hagyományos zsidó dallamok, az improvizatív szólók mellett tréfás show-elemek is beépültek a műsorba.

Tehetséggondozás: középpontban a vers

Hidi Bernadett, Papp Andrea, Batta Petra Alexandra, Magyar Bálint · 2015. április 15. 11:48

A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium tehetségpályázatának köszönhetően két szakkör is működik az intézmény falai között.

Az egyik műhelyfoglalkozáson a média világa iránt érdeklődő fiatalok vehetnek részt, a másikban pedig azok a diákok, akik elsősorban humán beállítottságúak. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a szakkör tagjai az irodalmat és a verseket állították a foglalkozások középpontjába.

A szakkör vezetője Dusicza Erika igazgatóhelyettes elmondta, hogy a vers sokkal több mindenre ad lehetőséget. Nem csupán az irodalom, az adott költő jobb megismerését teszi lehetővé vagy éppen a színészi képességekkel rendelkező tehetségét segít kibontakoztatni, hanem az életben való fellépést is segíti. Egy-egy versmondással olyan képességekkel gazdagodhat egy fiatal: mint a határozottság, a magabiztosság, ami a későbbiekben, például egy állásinterjún előnyhöz juttathatja majd a diákot.