Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

blog.tehetseg.hu

Ugrás
11-17 | 17 találat

Fejlesztés önfejlesztéssel

Józsa István, Nap Kör Alapítvány, Józsa István Vándoriskolája · 2015. június 10. 17:18

Vannak pillanatok, amikor meg kell állni, amikor - mint az operában - eljön az ária ideje. Ilyen volt a mai búcsúzás Monostorapátiban a negyedikesektől. Kétéves közös utunk végén utoljára tartottunk beszélgetőkört, mondtuk el köszöntő versünket. A gyerekek közösen szőtt tarisznyával búcsúztak Zsuzsa nénitől, akinek köszönő szavai egyszerre voltak meghatóak és őszinték. A magtól a kenyérig tartó csodálatos első év vagy idei vándorlásunk az állatok világába nemcsak a gyerekek számára volt élménygazdag tanulási folyamat. Miközben mi, együttműködő pedagógusok a gyerekeket fejlesztettük, a program nekünk is legalább annyi önismeretet, fejlődési lehetőséget kínált. A gyerekek megkapták "mesterleveleiket", jövőre ötödikesként mentorfeladatot kapnak, hogy kortárs segítőként tanítsák a kisebbeket. Zsuzsa néni leendő elsős osztályával pedig négyéves közös munkába kezdünk.

Kreatív írás-kurzuson vettek részt az SPN Médiaszakkör tagjai

SPN Médiaszakkör · 2015. június 3. 13:30

"Íróvá képezni senkit nem lehet – de lehet segíteni a mesterségbeli tudás elsajátítását, ami az alapja a tehetség kibontakoztatásának. Hogy ez a tehetség mire lesz elég?
Néhány ütős iskolai dolgozat megírására? Egy hódítást felgyorsító novella megírására? Vagy egy szépen kibontakozó szerzői karrierre? Ez majd kiderül. Mindenesetre egyik cél sem megvetendő – és drága tanfolyamok helyett most mindenki lehetőséget kap arra, hogy ingyen belekóstoljon az írás tanulható tudományába, elkezdje az alapozást" - állt a kurzus felhívásában.

Magyarországon az első Kreatív írás című egyetemi kurzust a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2004-ben Lackfi János és Vörös István költő-tanár kezdeményezésére indították.

A gepida temetőnél jártunk

Berettyóújfalui II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola BAMI Médiaszakkörösei · 2015. június 3. 10:56

2015. június 2-án lehetőségünk nyílt megtekinteni a kétszáz sírból álló gepida temetőt Berettyóújfalu határában, ahol fotókat is készíthettünk. A sír feltárásról bővebben a Szenzációs leletekre bukkantak Berettyóújfaluban c. posztban olvashatsz.
 

Szenzációs leletekre bukkantak Berettyóújfaluban

berettyóhír.hu, Berettyóújfalui II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola BAMI Médiaszakkörösei · 2015. június 3. 10:49

2015. június 2-án lehetőségünk nyílt megtekinteni a kétszáz sírból álló gepida temetőt Berettyóújfalu határában, ahol fotókat is készíthettünk. Ezeket A gepida temetőnél jártunk c. posztban láthatjátok.

A feltárásról így írt a berettyóhír.hu: Magyarországon egyedülálló, közel kétszáz sírból álló gepida temetőt találtak a Salisbury Régészeti Kft. szakemberei a debreceni Déri Múzeum megbízásából Berettyóújfalunál, egy útépítést megelőző feltárás során. A temető az elmúlt évek legnagyobb felfedezése ebből a korszakból, hatalmas gepida leletanyaggal büszkélkedik.

A titokzatos gepidákat – néhány írásos forrástól eltekintve – csak a régészeti leletek alapján ismerhetjük meg. Az utóbbi években csupán kisebb temetőket találtak a kutatók, így a most Berettyóújfalu határában előkerült közel kétszáz sír egyedülállónak tekinthető, az elmúlt évek legnagyobb gepida leletanyaga, országos szinten a legjelentősebbek közé tartozik.

Kislabdahajítás bajnoka

Berettyóújfalui II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola BAMI Médiaszakkörösei · 2015. június 3. 10:44

A Székesfehérváron megrendezett IV. korcsoportos diákolimpia országos döntőjében kislabdahajításban tanulónk, a 7.b osztályos Csuha Boglárka első helyezést ért el! Gratulálunk! Ügyes vagy Bogi!  Felkészítő tanár: Kártikné Prágay Zsuzsanna

Gazdagítás vándorúton

Nap Kör Alapítvány, Józsa István Vándoriskolája · 2015. június 2. 06:43

vandorut

Negyedikeseink tarisznyaszövéssel régen készültek vándorútjukra, amely a tavalyi magtól a kenyérig tartó csodálatos út után idén az állatok világába vezetett. Elszegődtek sokfelé, fizetségül feldolgozandó termékeket kaptak. Kis kiállítással csinálnak a kisebbeknek kedvet a negyedikesként rájuk is váró vándorúthoz.

Magyar arany- és ezüstérem az Európai Természettudományos Diákolimpián

zs · 2015. június 1. 17:25

Egy arany- és egy ezüstéremmel zárta a két résztvevő magyar csapat az idei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpiát megtartva ezzel a sokéves összesített 2. helyét.

2003 óta évente tartják meg az Európai Unió Természettudományos Diákolimpiáját (EUSO). Idén a 13. EUSO-t Klagenfurtban rendezték meg április 26-a és május 3-a között. Magyarország idén már hetedszer vett részt az EUSO-n. Ez alkalommal a két magyar csapat egy arany- és egy ezüstérmet szerzett. Ezzel a résztvevő 25 - Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Csehország, Svédország, Ciprus, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Írország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Luxembourg, Hollandia, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország - ország között a 3. helyet szerezte meg, a sokéves összesítésben pedig megőrizte 2. helyét Németország mögött.

A magyar csapatok tagjai:

Kovács Péter Tamás (A-csoport), Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium,

Ugrás
11-17 | 17 találat